Pápai Emese (szerk.): Kép - Író. Almási Tibor és Belovitze Ferenc több évtizedes múzeumi munkássága tiszteletére (Győr, 2015)
Szalai Zsolt: Széthullás és ittlét
SZALAI Zsolt filozófus, esszéíró nie vállalt feladatával, elvégzendő teendőinek meghatározottságaival, és motivációit ebből merítve kell dolgához látnia. Heidegger azon gesztusa, amellyel félreteszi az objektivitás problémáját éppen ezért igen jelentős lépés. Annak leleplezése, hogy nem csak a problématörténeti „konstrukciók", de valójában minden vizsgálódás belemagyarázás, ellentmondást nem tűrően fogadtatja el azt a kijelentését, miszerint a „beleértelmezés nem csak hogy nem mond ellent a történeti megismerés elméletének, hanem egyenesen alapfeltétele annak, hogy a múltat egyáltalán megszólaltassuk."2 3 Az általános (emberi) nézőpont is éppen ezért bizonyul túlságosan emberinek, az egyetemes emberiség problémáinak megoldásán való fáradozás, a mi lett volna akkor, ha jellegű gondolatkísérletekkel való játszadozás pedig hiábavaló, képzelt megbízatásnak. A hermeneutikai szituációban saját ittlétünkre (mivel másfajta ittlét nem lehetséges) vonatkoztatva ismételjük meg, éljük át, kritizáljuk meg, használjuk fel vagy vetjük el az értelmezés során feltárt tapasztalatot, jelentést. „A faktikus élet mozgalmasságának alapvető értelme a gondbavétel"4 — mondja Heidegger, és ennek a gondbevételnek, gondoskodásnak különféle módozatait a tevés-vevés, a körültekintés, a körül- és odanézés mozgalmasságot kifejező fogalmaival írja le. Az értelmezés számára az oda- és körülnézés felfogható úgy, mint a tevés-vevés, a valamivel foglalkozás megszólítása, megbeszélése. Heidegger ugyan ezt a tudomány létrejöttének, sajátos gondoskodó jellegének, nézőpontjának és nézésirányának körülírása kapcsán mondja, de éppúgy áll ez a költészetre is. A verssel az alkotó és a befogadó egyaránt tesz-vesz, ízlelgeti, megszólaltatja. Az alábbiakban Heidegger olvasása közben Sütő Csaba András meredek út, és disintegration című verseskötetének olyan olvasatát adom, amely legalább ennek a költészetnek az esetében igencsak produktívnak mutatkozik. A tevés-vevés — legyen az a környező, a közös, vagy a saját világ költészetté formálása — egyben értelmezés is, méghozzá egy meghatározott pozícióból történő viszonyulás, irányulás a gondozottra. Az emberi létezés egyik alapmozgása a hanyatlás, ugyanakkor az ellene való küzdés mozzanata is jellemzi. A költészetnek mindenkor a nyelvvel van dolga, elsősorban a nyelvet gondozza. Érvényes megszólalási módot és formát keres, saját hangot, de amiből merít, amit megújít, az a nyelvi hagyomány, amelynek működését, egész grammatikáját ismernie, értenie kell. „A faktikus élet mindenkor valamely áthagyományozott, átdolgozott, vagy újra feldolgozott értelmezettségben mozog."5 Az így elfoglalt pozíció, az oda- és körültekintő gon-2 Heidegger: Fenomenológiai Aristotelés-interpretációk. Existentia, Vol. VI-VII/1-4. (1996-97) 7. p. 3 Uo. 4 Id. mű 1 1. p. 5 Id. mű 13. p. 171