Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Csupor István: Fazekasság

11.11. л csávái fazekasműhely rekonstrukciója a Soproni Múzeumban.

11.12. Csávái „bugyoga“ arató korsó.

SM.73.2.14

A habán és a német nyelvterületről származó fajanszmunkákkal és gyári edényekkel párhuzamosan, a falvakban kifejezetten régies fazekasság maradt fenn egészen a 20. század első feléig. Ebben közrejátszott az a tény is, hogy ezeken a helyeken inkább vasoxidtartalmú korsóföldet lehetett találni, a fazekasok ennek következtében tehát leginkább korsóféléket készítettek. Tűzálló, lángálló földdel nem rendelkezett a Kisalföld, a főzésre-sütésre szolgáló edényekből egyértelműen behozatalra szorult. Az ilyen igényeket részben az osztrák piacok, részben az őrségi, Vas megyei, Veleméri völgyi fazekasok látták el, miközben a kisalföldi fazekasok zömmel korsósmunkákat csináltak.

A korsósságot általában az egyszerűség, a sok archaizmus jellemzi. Egy központ munkáiban azonban ezek a múltat idéző elemek még a szokottnál is erősebben éltek tovább. A Sopron megyei Csáva egyértelműen igen régies fogásokat őrzött meg a mesterség technológiájából.

Csáva (Stoob) fazekassága szinte a soproniakkal együtt indult, 1649-ben vették át a soproni fazekascéh artikulusait. Annak ellenére, hogy Csáván zömében mázatlan edényeket készítettek, az itteni fazekasok hamar mértékadóvá váltak a környékbeliek számára. A csávái korsó nem rendelkezett sem szűrővel, sem cseccsel, közvetlenül a szájából ittak s csupán egy léleklyuk volt a száj és a fül találkozásánál. A korsót általában szűrt, finomított agyaglébe mártották, hogy vörösebb színű legyen. (Szabadfalvi 1986, 42) A csávái

468