Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Csupor István: Fazekasság

11.3. Jellegzetes 17. századi kerámiák: korsó, 1681. és ónfedeles bokály, 1688. SM.55.741.1; 55.738.1

tak. (Krisztinkovich 1960, 222) Ez lehetséges, bár nem bizonyítható, ugyanakkor nagyfokú egyezés mutatható ki például a habán közösségek történetét megíró első könyvek dekorációi és a fajanszmunkák mintakincse között is, amely a habán udvarok erős hagyománytartásával (és esetleg a dekorátorok azonos személyével) magyarázható. (Az egykor Nagyszombaton megalapított, budapesti Egyetemi Könyvtár első néhány kötete - Hist. Eccl. Ab. I -18. - éppen a baptistákra vonatkozó iratokat tartalmazza, többek között a habánok történetét leíró, kéziratos kódexet - ezek illusztrációi nagyfokú egyezést mutatnak az ónmázas munkák díszítményeivel.) (Kimer 1942; Waltner 1984)

A félkész edényt egyébként a legtapasztaltabb mester, aki egyben arkanista, egyfajta titkos vegyész volt, égette ki a legnagyobb titokban, éjjel, nehogy a gyártási fortélyokat el lehessen lesni. Még a habán korsósok között sem ismerte ezt a titkot mindenki.

A habán edények kelendőségét egy babona is biztosította, amelynek azért volt némi reális alapja is. A korabeliek azt tartották, hogy a kínai porcelán elhárítja az ételmérgezés lehetőségét, és a tejföl fehérségű ónmázas edényeknek is hasonló képességeket tulajdonítottak, nem teljesen alaptalanul. Az akkoriban a fazekasok által használt ólomtartalmú mázakkal szemben, a habán munkákon a mázon nem voltak repedések, a felületébe nem szivároghattak be a zsírsavak, és nem oldhattak ki mérgező bomlási termékeket. (Krisztinkovich 1960, 224-225)

Ha a habánok 16. századi jelenlétét a nyugati megyékben még nem is lehet tartósan kimutatni, a 17. századtól kezdve már nagyon

458