Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet

gyári áru, legföljebb utólag szegélyezték a viselők helyi ízlésüknek megfelelően. 1900 körül a legtöbb helységben rojttal, Csornán aranycsipkével. Népművészeti értékét az öltözék megkomponálásában betöltött szerepe adta. A fiatalabbak mindhárom megyében leggyakrabban piros, „királyszínű” selyemből való, szélein fehér sávokkal díszített változatát viselték táncos és templomi alkalmakkor, az idősebbek feketét. Alapszabály, hogy pirosat csupán addig illik viselni, míg az asszony „nem házasít vagy fémek ad”, tehát még csak nőtlen fiai és hajadon lányai vannak. Leggyakrabban az országos szokásnak megfelelő volt a viselési alapformája. A hajkonty, illetve fésű vagy fejkötő alatt, a tarkón csomóra kötötték. Hátul lógó két sarka hátteret képez a viselő nyakának, és ha csupasz a nyak, akkor jobban kiemeli annak világosabb voltát, formáját.

A magyarok körében már 1840-ben ismert volt a Rábaközben egy másik, jellegzetes nyugat-magyarországi megkötési változat, hogy a hátul kötő kendő két végét előbb a fejkötő alatt, aztán fölvezetve a fejkötő fölött ismét megkötötték. (10.1.) A 20. század második felében például Szilban a simaszélű, kis méretű alsó kendőnek a fejtetőre került csomója képezett alátámasztást, és adta meg a kívánt formát a fölé kerülő felső kendőnek. Tápon a kasmírkendőt úgy viselték az asszonyok a 20. században, hogy elöl a hajuk 5-7 centire kilátszott. Kétoldalt a fül fölött kissé visszahajtották a kendőt, és hátul megkötötték. A fület tehát láttatták. Más vidékeken félig vagy egészen lekötötték. Mind megannyi árnyalat, mind megannyi eszköze a megkülönböztetésnek. A tápiak a 20. század közepén már nem hordtak kontytokot vagy kontyfésűt. Akkor alakult ki a kendőkötésnek az a szerepe, hogy akinek kevés a haja, az egyszer megkötött kendő két csücskét „karéjba” fölcsavarja a konty két oldalán, és fölötte még egyszer megköti, hogy nagyobbnak tűnjön a konty a. Ha már egészen elkopott a haja, ez a kendőkötés-mód némileg pótolja. A Rábaközben az alsó kendő állandó tartozéka volt az asszonyi fej viseletnek. A fiatalabbak gyakran jártak csupán alsó kendőben, „egy szorítóban”. A szorító két végét a kapuváriak egyéb okok mellett azért is fel szokták kötni, mert „hát ugye menyecskének illett is az a fölkötés ”. Dekoratív hátteret adott az arcnak a följebb került két kendősarok, főleg, ha hosszan leomlottak rojtjai. A rojtok többnyire nem takarták a fület, de rá is húzhatták a fülre. (10.18.) A kendő szélének fehér részei eltagolódtak a látványban a fejre feszített piros középrésztől és emelték a fej nyújtott hatását, kiemelve a Kapuvárott gyakori, dinári típusú, viszonylag nagy orrot. Harmadik fajta megoldást alkalmaztak, amikor az 1880- as évek után Kapuvárott, Csornán, Szanyban díszes fejkötőt viseltek táncos alkalomkor és mutatni is akarták díszét, akkor széles sáv401