Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Balogh Jánosné Hováth Terézia: Az öltözködés és a viselet, mint népművészet
A 10.2. képen reprodukált metszet szemlélteti a helyi szépségideált, a főkötők „elengedhetetlen rendszabályát”: „Az egész nőnem, pályás gyermecskétől elaggott anyókáiig, főkötőt hordoz. A ’ legkülönfélébb módosítás (mintegy “réglement indispensable des bonnets ”) a ’ különféle korúaknái pontosan megtartatik. A ’ két éves leányka letevén gömbölyű kis főkötőjét, egy hosszabb, hátul lapos, elől fodrozott (mint ezt képünk mutatja) főkötővel, inkább, mondhatni, elrutittatik, mint felruháztatik; majd tizedik éve felé ebből is kivetkőzhetvén, a ’ közönséges alakút, hátul lefüggő, pajzs szabású fedezettel veszi-fel. Ez a hajadon (de illy formán éppen nem hajadon) leánynál minden napra fekete vászonból, vasárnapra fekete selyemből készül, pajzsa hátul aranyféle virágokkal lévén hímezve, elől fekete csipkével körítve. - Ha a pap áldása a' nők sorába avatta a’ szüzet, akkor fekete főkötője hófejérre változik, mellynek eleje, s’ hátul pajzsa finom reczéből, gyenge átlátszó piros selyemmel bélelve, készül, az előbbi aranyhimzetü szövet helyett. Az átkötő szalagok is finom fejér gyolcsból szoktak lenni; csakhogy a házasság első évében, nagyobb ünnepeken, kék selyem szalagokkal szoktak felcseréltetni. Ha az évek csoportosodnak, akkor a’ már kényelmesb kendő borítja a’ szürkülő főt; de van alkalom, mint például; a ’ családban történt halálos eset, vagy pedig ajtatoskodásaik (leginkább nagy Pénteken) - midőn kicsin ’s nagy egyiránt főkendőt vesz fel, mi illy esetben gyász és szomorúság jele; de a’ mi kis gömbölyű arczaiknak némi nevetséges tekintetet ad.” (F. 1839, 347) A népviseletben járó férjezett nők gazdagabb kelléktárral rendelkeztek fejrevaló tekintetében. A hajcsomó elrendezésével megkezdett fejforma-módosítást gyakran nem is egy, hanem két réteg öltözékelemmel építették tovább a helyi ideálnak megfelelően. A rábaközi magyarság háromrétegű fejviselete 1840-re már kialakult. „ A’ főkötőt fejük tetején tekercsbe font hajukra teszik, ’s piros vagy fekete selyem kendővel átkötik. Hűvösebb időszakban, vagy is ünnepélyesb megjelenésükkor, a’ menyecskék és öregasszonyok kontyos fejüket fejér kendővel szokták bekötni, melly kötést ekképp’ szokásuk tenni: - a’ nagy fejér fodros kendőnek egyik szögletét olly formán behajtva, hogy az egész szinte háromszöget képezzen, főkötős fejőkre borítják ’s füleik mellett és redőkben szedve ajkon úgy viszik keresztül, hogy a homlok fölött csúcsos haj lás alatt szemük, szájuk, képök legyen látható, ’s hátul azután megkötik nyakkupájokban, a’ fodros harmadik végét kiterítvén [ujjasukra].” (F. 1840, 51) (Az idézetben az ajak szó névátviteles, főként a nyelvjárásokban érvényes áll jelentésével kell számolni.) (10.1.) Az első réteg a vidék fejviseletében többfelé lehetett szaruból, majd később bádogból készült fésű is, mert „...azon megállt az alsó kendő. ” ( Sergő 393
