Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)

Domonkos Ottó: Szövés, festés

mestereit, így a soproniak is anyacéhhé váltak. A mesterremek a színes kelmék mellett általában 6-12 kendő mintázása és kifestése volt, amiből kitűnt a mintázásnak és a szegélyek kialakításának pontossága. A végáru nagymintás elkészítése volt a könnyebb feladat. Ha valaki azonban az apróminták tűpettyes tarkázását kapta feladatul, annak ugyancsak ügyelnie kellett, hogy a lenyomatok között ne keletkezzen még keskeny hézag sem, mert akkor „utcás lett az árú”, ami bizony selejtnek számított. A céhek fellazulása idején, majd 1872-es megszűnésük után igen szűkszavúak a jegyzőkönyvek. Egyszerű, hagyományos formájú, politúrozott céhládájuk 1839 körül készült. Ebben őrizték 1839-es céhlevelüket, pecsétjüket, de ebben találtuk meg a bécsiektől kapott 1663-as, céhlevél másolatot is. (Domonkos 1961; 1964)

A 19. század végére, a Lorettóból származó Frászt család műhelye Csornán és környékén kiterjedt vásári körzetet épített ki, behálózva az egész Rábaközt. A műhelyt a századfordulóra egy kisebb gyár szintjére fejlesztették, gőzgépet helyeztek üzembe, a kézi mintázást pedig a szakaszosan nyomó Perottine-gép váltotta fel. A fellendülést az első világháború vetette vissza, majd egy-két évtizedes tömegtermelés követte ezt. A második világháború után már csak egy legénnyel tengődött a műhely. (9.36.) Az 1960-as évek országos kékfestő divatját kihasználva a csornai műhely is áttért a meleg „indantrén" festésre. Ettől kezdve, a hagyományos paraszti indigós termékek mellett a világoskék alapon fehér mintás, bordűrös ruhaanyagok, az asztalterítők, szettek, futók, függönyök és kisebb szuvenír termékek készültek. (9.37.) (Domonkos 1971)

A győri nagymúltú Romanek (Róka) műhelyt az államosítás szüntette meg, leszármazottaik a kelmefestésben találtak megélhetést. A soproni Kluge, Perl és Lederer üzemek ugyancsak áldozatául estek az államosításnak. Emlékanyaguk változó mértékben került múzeumokba. (Bakó 1998) A megye területéről, a csepregi Beer műhelyből, gazdag fafaragású mintafák kerültek az iskolai gyűjteménybe, majd a Soproni Múzeum néprajzi anyagába. A ma Burgenlandhoz tartozó Kőhalom (Steinberg) utolsó műhelye több generáció óta a Koó mesterek kezében van. A kézi tarkázást a hengernyomás váltotta fel 1930 körül, amikor Csehszlovákiából vásároltak favázas gépet, 35 nyomóhengerrel. Ez rendkívüli módon megkönnyítette a mintázást a végáru előállításában és a műhely termelését is jelentős mértékben növelte. Magyarországon a hengernyomó gépek öntöttvas vázát Pécsett állították elő. Talán egy tucat került a műhelyekbe, de mint a bonyhádi példából tudjuk, nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. (Domonkos 1981) A Koó műhely indigó és indantrén festésű, kiemelkedően szép

9.36. Mintakendő a Frászt műhelyből. Csorna, 1940 körül.

CSM.73.33.1.2

9.37. Indantrén festésű bordűrös szoknya a Frászt műhelyből. Csorna, 1970. SM.2001.6.1

327