Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Domonkos Ottó: Szövés, festés
hette, a feleség, a mester leánya nem segíthette, nem művelhette a szakmát. Háromévi tanulóidő, az ugyancsak háromévi vándorlás (mester fia csak egy évig) és „egy mester esztendő” előzte meg a remeklést. Ennek pontos megfogalmazása a vallási előírások után következett a céhlevelekben. (Domonkos 1991 a) Régiónk közel fekszik Bécshez, ahol a 14. században már újjá szervezték a „rendetlen” céheket, egységesítették az alapvető szabályokat. Természetes tehát, hogy példát is onnan vettek legkorábbi céheink, a közeli Kőszeg, Sopron, Pozsony mesterei. Sopron, Moson és Győr megyék földesúri birtokviszonyai is nagyban hozzájárultak az erősödő céhek vonzáskörzeteinek kialakulásához. így a takácsok céhalakításához elsősorban a pozsonyi főcéh szabályai adták a mintát. Buda eleste után (1541), a Habsburgok trónnyerése (1527) meghatározó volt. A pozsonyiak 1552-ben kapták első takács céhlevelüket, majd 1579-ben megújított szabályzatot nyertek a város tanácsától, azután ez terjedt el szinte az egész Dunántúlon és az Alföld alsó harmadában a 18. század közepéig, Mária Terézia egységesítő rendeletéig. (9.1.) A megyehatárokat átlépő birtoktestek földesura, Nádasdy Ferenc, a pozsonyiaktól kért szabályzatot, amit a városi magisztrátus engedélyezett és megerősített 1613-ban. A másik egyre növekvő birtok az Esterházyaké volt, amit kedvező házasságokkal, vásárlásokkal bővítettek. A Nádasdyak bukása után azok birtokaiból részben vásárlással, részben királyi adományként vidékünk kétharmad része uralmuk alá került. A Nádasdy Ferenc által kiadott, megerősített céhleveleket Esterházy Pál 1681-ben változtatás nélkül megerősítette. így hát az eredetileg Pozsonyból kölcsönzött céhlevelek az egész birtokon általánossá váltak, illetve a Győri Káptalan párhuzamos céhes testületéivel egyensúlyban működtek. Sopront szabad királyi városi, Győrt végvári főkapitánysági státuszának előjogai függetlenné tették a földesúri birtokok gazdasági erejétől. A kifejlődött mezővárosok egyben vásárközpontok is a 16-17. században. A takácscéhek sorra alakultak és az egyes birtokokon élő mestereket kötelékükbe szervezték. A paraszti gazdaságokban a kender és len termelése folyt, az áztatás, törés, tilolás, fonás az asszonyok munkája volt. A szövést a kívánt csíkozással, virágozással a takácsok végezték. (9.2-3.) A díszítés mintáiról, változatairól alig maradt emlékünk a 18. század közepe előtti időből. Sopron város 17. századi hagyatéki leltáraiból tudjuk, hogy a módos családok textiljei között „Fussarbeit, Meisterwerk” gyakran előfordul. Sajnos hasonló darabokkal eddig nem találkoztunk megyénk másik két központjában. Mégis képet kaphatunk a legáltalánosabban elterjedt díszítő csíkokról a 16-18. századokból, bár eddig elsiklottunk fölöttük egyszerűségük miatt. 9.3. Öt-öt sávban elhelyezett, piros pamuttal szőtt asztalterítő „GEORGIUS NUN 1796” sormintája. XJM.N.83.1.1 311
