Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
Domonkos Ottó: Szövés, festés
9.2. Két szélből összevarrott, piros és kék pamuttal szövött, vert csipkével szegélyezett lepedővég részlete. Sopron megye, 18. sz. vége. SM.55.77.1 rangjának emelkedése, lakói létszámának növekedése a kereskedők mellett a kézművesekre is nagy vonzást gyakorolt. 1426-ban már 6 takácsot, egy fátyolszövőt és egy vászonkereskedőt ismerünk az adózó polgárok sorában. A 15. századi vámnaplóban pedig lenvászonról, gyolcsról, fátyolról és barhendról is olvashatunk a finomabb és mintás szövetek között. (Winkler 1921; Házi 1921-1943 П/1. 349-359) A soproni kézművesek a 15. században a Szent Mihály templom mellékoltárai köré csoportosultak. A takácsok a „heiligen Drei König Altar”, a Háromkirályok oltár testvérületét alapították meg, ebből alakult azután 1524-ben a takácsok céhe (Házi 1921-1943 1/7.). Régiónkban az ilyen egyházi szerveződés nyomait egyelőre csak Sopronból ismerjük, míg a jelentős kereskedelmi központnak számító Győrből csak a legények vallási jellegű társulásáról van tudomásunk. 1523-ban jött létre a szabók, posztónyírók és szűcsök legényeinek vallási és szociális társulása („kalendium collegium seu ceha”), amelyet a mesterek kérésére Gosztonyi János püspök és a káptalan oklevélben is megerősített. A legénytársulás lényegében a későbbi legénycéhek szabályzatainak első megfogalmazása Győrben. A gondoskodásnak ez a formája egyúttal növelte a városra települő iparágak és mesterek létszámát, a helyi valamint a 30-40 kilométer távolságban fekvő települések szükségleteinek fokozatos kielégítését is. (Domonkos 1994 a) Magyarországon a 15-19. század során 300-nál több takácscéh alakult. Ezen belül, a térkép tanúsága szerint, régiónkban nagy számban létesült céhszervezet már a 17. században. A takácsmesterség, mint minden más kézművesiparnak minősített szakma férfimunka volt, a család eltartása elsőrendűen a férfiak kötelessége. Az ipar tekintélyét azzal is erősítették, hogy azt csak tanult személy űz-310
