Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
F. Tóth Zsuzsanna: Lakáskultúra
hoz van rögzítve; a másik oldalon jókora kemence állt, a harmadik sarokban pedig egy igen furcsa holmi; alacsony ágykeret amelyre annyi pehelyvánkost tornyoztak fel, hogy a legfelső a mennyezetet érte. ” (Paget 1987, 118) A 19. század végén, 20. század elején megindul a hagyományos elrendezés felbomlása. A hátsó szobákban, ahol a mindennapok élete zajlott, megmaradtak a régi festett bútorok, hagyományos rendbe rakva. (6.5.) Ugyanakkor az első szobában a hagyományra emlékeztetve, a fal mellett álltak egymás végében az ágyak. Ezek azonban már egy újabb kor hírnökei, hiszen polgári mintára, keményfából készült fényezett bútorok voltak. A felvetett ágyak színesen hímezett párna- és lepedővégei is eltűntek, és az ágyakat gyári nyomott mintás terítővei, vagy horgolt csipketakaróval terítették le. Az asztal a szoba közepére került, körberakva, az addig féltve, az ágy előtt őrzött székekkel, vagy az új stílusnak hódolva kávás szerkezetű, egyszerű, díszítetlen darabokkal. A bútorok anyagánál a keményfa és a puhafa egyaránt megtalálható. Keményfából, dióból és tölgyből, székek, asztalok készültek. Ezeket csak faragással, vagy esztergályozással díszítették, míg a fenyő bútorok fedő festékréteget kaptak. A Győr-Moson-Sopron megyei múzeumok gyűjteményeiben ránk maradt bútorok többségét a fenyőfából készült festett darabok alkotják. 6.6. Támlás, lécvázas szék. Ménfőcsanak, 19. sz. XJM.N.64.2.2 Székek A lécvázas és a becsapolt lábú székek sokfajta változatban jelentek meg ezen a vidéken. A 13. századra Nyugat-Európában is általánossá vált a lécvázas széktípus, nemcsak a nemesi udvarokban, hanem az alsóbb néprétegek között is. A nyugat-európai népi bútorok között a 19. század végéig nyomon lehet követni e típusok fennmaradását. Közép-Európában ezek a később kialakuló deszkatámlás székek mellett is megtartották a régi formájukat. A Szent Margit legendához kapcsolódó tanúvallomások alapján az ilyen székek használata a Dunántúlon kimutatható. Megjelenik ez a bútortípus a 13. századi vértesszentkereszti templom egyik oszlopfőjén és a lőcsei Szt. Jakab templom 14. századi freskóján is. (Marosi 1987 II., 219; Csilléry 1991a, 494-495) A 17-18. századi soproni vagyonleltárak vizsgálatakor a polgári háztartásokban még előfordulnak ilyen lécvázas székek, melyeknek ülőlapjait szalmával, vagy a Délkelet-Azsiából importált rotangpálmával szőtték be. Ebben a korban azonban számuk már nem volt jelentős. (Askercz 1976, 97) 192
