Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
F. Tóth Zsuzsanna: Lakáskultúra
Annak ellenére, hogy a lécvázas székek elterjedése korán megindult a történeti Magyarország teljes területén, csupán az ország középső részén illetve a Dunántúl és az Alföld bizonyos területén váltak általánossá. Ezeket a régies típusokat - már ahol meggyökeresedtek viszonylag hamar kiszorították a deszkatámlás székek. Ez történt a Dunántúl területén is. (Csilléry 1991 b) Győr-Moson-Sopron megyében két nagy múltra visszatekintő, lécvázas bútorokat készítő központot ismerünk. Az egyik a történeti Győr megyében található Ménfő és Csanak (ma Ménfőcsanak) és a Moson megyei Pusztasomorja (ma Jánossomorja). Fényes Elek a következőket írja a ménfőcsanaki székekről: „Figyelmet érdemelnek továbbá a ménfői és csanaki helybeli lakosok is, fonott kukorica levélből készített székeikkel. Ezek tartósságra, szépségre és ízlésre nézve, bármely külföldi legszebb szalmaszékkel versenyezhetnek. ” (Fényes 1848) A Ménfőcsanakon készült bútorok érdekessége, hogy egészen finom motívumokat is ki tudtak alakítani a csuhából. A míves mintákat fatűvel és szálbehúzó kampó segítségével alakították ki. Ezek gyakran emlékeztettek a szőttesek mustráira. Az 1873-as bécsi világkiállításon nagy sikert arattak székeikkel. (Csilléry 1991 a, 46) (6.6-7.) A Pusztasomorján élők szükségből alakították ki a gyékény szövés magas szintű művelését. Mivel falujukat körben az Esterházyak birtokai határolták, a paraszti gazdaságok nem tudták földterületüket növelni. A törpebirtokok képtelenek voltak eltartani a családokat, ugyanakkor a nádas, gyékényes hansági mocsárterület ingyen biztosította a háziiparhoz felhasználható nyersanyagot. A gyékényszövéshez használt sásért, gyékényért - amikor a helyben termett nyersanyag már nem volt elegendő - az ország távoli részeire is elmentek. Gyakori vendégek voltak így a Fertő vidékén, a Kis-Balaton környékén, de az Alföldön is. A híres somorjai hentesszatyrok még a bécsi piacra is eljutottak. A székek készítése is ehhez a háziipari tevékenységhez kacsolódóan alakulhatott ki, és vált jellegzetességévé ennek a vidéknek. A sás sodringgal beszőtt székek nemcsak a környék falvaiban, hanem számos szigetközi településen is használatban voltak. Ezek használatát a 20. század közepére már szinte teljesen kiszorította a gyári bútor. A múzeumi gyűjteményben található darabok igényes kivitelezése - főleg a karfás szék készítési módja - arra utal, hogy gyakorlott mesterek keze munkái lehetnek. (6.8-9.) Céhes iparrá a székkészítésnek ez a fajtája sohasem vált, azonban voltak erre specializálódó mesterek. Ma még nem tudjuk, hogy ezek a műhelyek milyen nagyságú körzetet láttak el lécvázas székekkel, illetve a hasonló technikával készülő dikóval. (6.10.) A lécvázas székek használata az ország egyes területein a 6.7. Lécvázas karosszék. Mécs ér, 19. sz. XJM.N.71.95.1 6.8. Lécvázas karosszék. Mosonszentpéter, 19. sz. XJM.N.96.55.1 193
