Kücsán József - Perger Gyula: Győr-Moson-Sopron megye népművészete (Győr, 2002)
F. Tóth Zsuzsanna: Lakáskultúra
ben álltak. A bútorváltás folyamatának gyorsasága valószínűleg összefüggött a parasztság társadalmi rétegződésével és gazdasági helyzetével. A Kisalföldön élő családok bútorai elsősorban a szülőktől örökölt, a mennyasszony által a házhoz hozott, valamint az évek során a házaspár közösen vásárolt bútoraiból tevődött össze. így egy-egy háznál a 20. század elején még megtalálható volt a 19. században divatban volt virágozott láda és a három fiókos sublót egyaránt. (Lackovits 1975, 190) Néhány területen a 20. század elejére már egyre inkább kikerültek a régi festett míves darabok a lakásból, jó esetben a kamrába, máskor a tűzre. Ezért írta Zwikl Pál, elkeseredett hangon 1929-ben: „A házak többségében már nyoma sincs a múlt idők nagybecsű, évszázadokon át apáról fiúra szállt, illetőleg anyától leányra hagyott bútornak, edénynek: ezek helyett modern berendezést találunk.” (Zwickl 1929, 105) A vidék lakóházaiban, ebben az időben már tért hódít a gyári kivitelezésű, gyakran már egyszínűre mázolt, gépi faragványokkal készült, polgári hatást tükröző bútor, mely a korábbi korok festett bútorait szorította ki. Bünker 1903-ban a Sopron megyei magyar, német és horvát lakószobák összehasonlítása kapcsán megjegyzi: „...szemünkbe ötlik bizonyos egyöntetűség a bútorok nemében, számában és elrendezésében s dacára ennek a három szoba mindegyikének a levegője, mely a formákból és színekből kiárad, más-más.” (Bünker 1903, 80) Sajátosabb jegyeket a németség alakít ki a lakásbelső elrendezésében. Bünker korábban idézett leírásában említi, hogy a németség szobája a legvisszafogottabb, elsősorban a sötét, kék és barna színek dominálnak, a festett díszítésektől a mennyezetes ágyak lilás függönyeiig. Ezt a szigorú sötétséget csupán a csipkék vakító fehérsége töri meg valamelyest. Igaz, ez a leírás a Sopron megyében élő németségről szól, de hasonló hangulatú tisztaszobával találkozunk a Moson megyei németeknél is. A Mosoni-síkság német nyelvű lakosságának jellegzetes házformája a kettős-ház, amely egy hosszabb és egy rövidebb szárnyból áll. A két házrészt közös tetőszerkezettel fedett kapubejáró Vierhaus, Einfoahrt kötette össze. A széles folyosószerű részben asztal, pad és néha a nagyméretű, kövekkel nehezített mángorló is helyet kapott. Az udvar sokszor 70-100 méter hosszúra is nyúlt, a kertek közötti dűlőútra nyíló kapuval. A hosszabb házrész alaprajzi beosztása: szoba-konyha-szoba, ezt követték a kamrák, a magtárak és az istállók. A rövidebb házrész szoba-konyha-szoba beosztású volt. A konyha vízszintesen osztott ajtajának külön nyitható szárnyai segítségével ki tudták zárni az aprójószágot, a nyitott felső részen keresztül szellőztetni tudtak, és kevés világosság is bejutott a házba. 188
