Mészáros Júlia, N.: 35 éves a Győri Művésztelep. Történeti áttekintés, művek, életrajzi adatok, beszámoló a jubileumi találkozóról - Győri művészettörténet 4. (Győr, 2003)

N. Mészáros Júlia: A Győri Művésztelep működésének és alkotótevékenységének 35 éve

környezet, a művésztelepi zárókiállítások nyilvános látogatottságának ellehetetlenítése, a dokumentálás tökéletlensége, a múzeumi gyűjtemény esetlegessége és közönségtől való elzártsága, s a jelentős hazai művészek érdeklődésének elmaradása mind-mind érlelte a művésztelep gyökeres megújításának gondolatát, amit a művészeti vezető korábban már megfogalmazott, de amely nem talált hathatós támogatásra.

Budahelyi Tibor Itt fekszem kiterítve című, vagongyári performance-sza, mint az ipari technológiára épülő győri fémszobrásztelep memento mori-ja, és Csiky Tibor-síremléke - az unalomba fulladt és közhelyeket újratermelő hazai síremlékszobrászatból messze kiemelkedő mű (Wehner Tibor) - végérvényesen lezárta a második korszakot. (98)

Az 1979-ben környezetesztétikaivá módosított, de minden reális alapot nélkülöző célkitűzés és a munka közben állandósuló problémák megoldatlansága miatt továbbra is szobrásztelepként működő győri müvésztelep tevékenységéről a későbbiekben a hatalmi viszonyok alakulásának függvényében, változó intenzitással tudósított a helyi sajtó, bár továbbra is foglalkozott az éves és jubileumi kiállításokkal, s alkalmanként bemutatta a résztvevő művészeket is. Jellemző, hogy a problémák tornyosulásának okairól semmilyen információt nem tett közzé, ehelyett rendszeresen a művészeket okolta, amiért azok rosszul kivitelezett maketteket állítottak ki és amiért nem valósultak meg nagy méretben köztérre szánt alkotásaik. Az autonóm szobrászati alkotásokat meg nem érthető iparművészeti művekként csepülte, amivel egyrészt hiteltelenné vált tájékoztatása, másrészt rombolta a kortárs művészet megértésének esélyeit, gátolva a művészek és befogadók egymáshoz való közeledését, s elbizonytalanítva a művészetben tájékozatlan érdeklődőt. Sőt, mintha ez lett volna a legfőbb célja, szinte csak hibákat keresett és megalapozott kritika helyett többes szám első személyben megfogalmazott ítéleteket közvetített. Úgy tett, mintha szavainak nem lenne nagy súlya, holott a kortárs művészet elleni hangulatot szított.

A 80-as években alapvetően megváltozott a művészet azáltal, hogy „ megszűnt, illetve a színre lépő fiataloknak eleve ismeretlen volt a társadalmi-politikai kritika kényszerítő görcse. A művészet autonómiája mind kézzelfoghatóbb valósággá vált, ám mindazon pátosz híján, amivel az Európai Iskola annak idején ezt az autonómiát ki akarta vívni. A művészet laza, oldott, valóságközömbös hangot ütött meg; sokkal erősebben foglalkoztatták saját belső technikai, kidolgozásbeli és szubjektív mitológiához kapcsolódó kérdései, mint az, amit a köznyelv valóságnak nevez. ” (99) E fontos változásról a helyi lapok mélyen hallgattak. Egyetlen különös kivétel

Kloss Andor főszerkesztő helyettes 16. művésztelepi tárlat kapcsán született glosszája 1985-ben, amelyben a szerző, vélt nyugati párhuzamot találva, azt sugallta, hogy művészeink - pl. ef Zámbó István, Galántai György, Sass Valéria - semmi újat nem hoznak létre. írásában előbb egy 20 évvel korábbi

49