Mészáros Júlia, N.: 35 éves a Győri Művésztelep. Történeti áttekintés, művek, életrajzi adatok, beszámoló a jubileumi találkozóról - Győri művészettörténet 4. (Győr, 2003)

N. Mészáros Júlia: A Győri Művésztelep működésének és alkotótevékenységének 35 éve

alkotásai, Hetey Katalin monumentalitást hordozó kisplasztikái, illetve az eredeti méretben kivitelezetlenül maradt szobrok, díszkút-tervek.

Ugyanakkor a magyarországi szobrásztelepek 10 évi működésének eredményeit bemutató, Műcsarnokban rendezett kiállítás, amelyen a győri művésztelep nagy sikert aratott a Rába Symposion kiváló alkotásaival, 1983-ban váratlan lehetőséget kínált a Győrben hagyott, korábbi szobrok újrazsűriztetésére. így került sor, és csak ekkor, az 1976 és 1978 között készült nagyobb méretű szobrok felállítására a Sportcsarnok mögötti parkban, (96) s utóhatásaként, egy évvel később Várnagy Ildikó vasszobrának Házgyár udvarán történő felállítására. Aligha esett jól a szervezőknek az utólagos elismerés, hiszen szembesülniük kellett korábbi rossz értékítéletükkel, s azzal, hogy nem az általuk erőltetett környezetesztétikai müvek, hanem az autonom alkotások értékelődtek fel. így részben szubjektív okokkal is magyarázható, hogy az elkövetkező időben a politikai és kulturális vezetés egyre közömbösebbé vált a művésztelep nehézségeivel szemben, alaposan nehezítve ezáltal a szobrásztelepként való működést. A környezetesztétikai elképzelések hivatalosan bevallott feladását jelenti, hogy az 1985. évi művésztelepi pályázati felhívásban a művésztelep célja ismét a korszak elején megfogalmazott célokhoz közelített: -,,a különböző győri üzemekben rendelkezésre álló magas színvonalú gépipari és technológiai adottságok kihasználásával lehetőséget adni alkotásra, kísérletezésre különböző plasztikai műfajokban... ” (97)

A 80-as évek második felében a gyárak fogadókészsége megmaradt, de a munkafeltételek alapvetően rosszabbodtak: a gépek és a művek kivitelezésében segítő szakmunkások előzetesen megbeszélt időre történő rendelkezésre bocsátása akadozott, a gépi kivitelezés minősége ritkán felelt meg a művészek, különösen a külföldiek elvárásainak, a legendás mennyiségű, jó minőségű alapanyag helyett csak korlátozott mértékű, rozsdásodó vas és selejtként kezelt, vagy hulladék anyagokhoz juthattak a művészek. Mindezek a gyári termelés belső ritmusával, gyártásszervezési gondjaival, az import alapanyagok beszerzésének magas infláció miatti, jelentős mértékű drágulásával, a Kádári rendszer felbomlásakor a művésztelep támogatásából kivonuló politikával és az új irányú fejlődést fel nem vállaló városi finanszírozás elégtelenségével, azaz a korábbi érdekeltségi rendszer teljes felbomlásával függtek össze. A felhalmozódott problémák megoldásának látványos halogatását követő, alkalmankénti telefonos kérés a gyárakban már nem volt elegendő a zökkenőmentes működéshez, különösen a privatizálás elindulását követően, így a szobrásztelep a 80-as évek végére elveszítette legfontosabb bázisát.

Amikor Illés Csaba teljes jogkörrel a telep művészeti vezetője lett, már csak megoldandó problémák halmazát vehette át. A külföldi művészek jelenléte a szállás-és ellátás minőségi kritériumainak elégtelenségére hívta fel a figyelmet. Az alacsony költségvetés, az infrastruktúra elveszítése, a lelakott, kiábrándító

48