Mészáros Júlia, N.: 35 éves a Győri Művésztelep. Történeti áttekintés, művek, életrajzi adatok, beszámoló a jubileumi találkozóról - Győri művészettörténet 4. (Győr, 2003)
Memorandum: Alkotótelepek, szimpóziumok konferenciája, Pécs, 2002. november 14-15.
MEMORANDUM Alkotótelepek, szimpóziumok konferenciája, Pécs, 2002. november 14-15. I. A művésztelepi mozgalom - 1896, Nagybánya megalapítása óta - töretlen nemzeti kulturális hagyományunk. Állami kezdeményezésre, a befogadó települések önkormányzatainak közreműködésével, a helyi civil társadalom támogatásával olyan centrumok jöttek létre és működtek, amelyek a magyar vizuális kultúra történetében és fejlődésében, a művészettörténet által számtalanszor bizonyítottan, meghatározó szerepet töltöttek be. A művésztelepek túlélték a háború utáni rendszerváltást, a hatvanas években országos jóváhagyással, de már a lokális kultúrpolitika kezdeményezésére és támogatásával, új művésztelepek alakultak és látványos fejlődésnek indultak, ennek közvetlen eredményei napjainkig megtapasztalhatok. A művészeti alkotómunkára alkalmassá tett, sok esetben nagy értékű műemlékekben, új típusú és újonnan épített alkotóműhelyekben - bennük értékes infrastruktúrával, gépparkkal - a hazai és nemzetközi kortárs művészet legfontosabb, különböző műfaji kutatásainak eredményeit reprezentáló, egyedülálló gyűjtemények jöttek létre. A magyar művésztársadalom meghatározó személyiségei kezdettől fogva folyamatosan részt vettek az alkotótelepek munkájában. A legjelentősebb életművek markáns része - több műfajt érintően - ebben az inspirativ közegben fogant és az alkotótelepek eszközeinek segítségével valósult is meg. A rendszerváltás, a helyi közigazgatás átalakulása után azonban - mint sok más, viszonylag speciális funkciójú, a jövő számára is meghatározó értékű és tevékenységű intézmény- a számos időszakosan működő közösségi alkotó műhely, illetve a kisebb számú, folyamatosan működő, saját ingatlannal rendelkező alkotótelep is úgy került az újjászerveződő önkormányzatok tulajdonába és fenntartásába, hogy működtetésük finanszírozásához az addig garantált forrásokat a helyi kultúrpolitika a megszokott módon már nem tudta biztosítani. Az elmúlt tíz évben az önkormányzatok ennek ellenére igyekeztek ezt a szellemi és anyagi tőkét, örökséget, gyűjteményeket, legalább megőrizni. A túlélés stratégiái, ideiglenesen eszkábált, helyi forrásai azonban mára kimerültek. Az önkormányzati törvény a politikai testületek számára a művésztelepek finanszírozását „önként vállalt” feladattá tette. Ennek következtében erre a célra egyre kevesebb pénz jutott, a korábban virágzó intézményekből bizonytalan jövőjű KHT-k, lebegtetett, maradék elven finanszírozott elszegényedő, pusztulásra ítélt intézmények váltak. A rendszerváltáshoz kapcsolódó illúziók, a piaci szereplőktől és a megerősödő civil társadalomtól remélt közvetlen támogatások a kieső forrásokat nem pótolták. Nem jelentett megoldást a kultúra-finanszírozás legjelentősebb új elemének, az NKA pályázati rendszerének kiépülése sem. E rendszerben épp a legégetőbb problémák, - a létesítmények, az infrastruktúra, az ellátó személyzet 329
