Grotte András: Győri ötvösség 1800-1872 - Győri művészettörténet 3. (Győr, 2002-2003)
Tanulmányok
Ellentétek a győri ötvösök és más céhek mesterei között Az ötvös céhek privilégiumai a céh kizárólagos hatáskörébe utalták a nemesfémekből való mívelést, a nemesfém minőségének ellenőrzését és annak igazolását a ráütött próbajegy útján. Bár ez utóbbi jogok és kötelességek Európa legnagyobb részén a 18. századtól kezdve központosított fémjelző hivatalokra szálltak, Magyarországon 1867-ig változatlanul a céhek hatáskörébe maradtak. Ez a privilégium az, amely sorozatos összeütközésekhez vezetett az ötvösök és azon fémfeldolgozó céhek mesterei között, akiknek termékei gyakran azonosak voltak az ötvösök által készített termékekkel, a különbséget csak a nemesfém használata vagy nem használata jelentette (1). Ez vonatkozik elsősorban a kardcsiszárokra és a sárgarézmüvesekre, akik alkalmanként, vagy rendszeresen használtak munkáikhoz nemesfémet az ötvösök sorozatos tiltakozása ellenére (2). Ezek a viták szinte az első privilégiumok kiadásával megjelentek (3) és tartottak végig, szinte a teljes céhes korszakon, bár úgy látszik, csökkenő hevességgel. Az ötvösök tiltakozására a városi hatóságok általában érvényt szereztek a kiváltságoknak, sőt, ha a hamis jegyhasználat is beigazolódott, nagyon kemény büntetés volt a következmény. A magyarországi helyzet, és ezen belül a győri, nagyjából azonos volt az európaival (4), de nálunk a 19. század elején egy új jelenség tette a helyzetet bonyolultabbá. A magyar ötvös foglalkozásnév első megjelenésétől kezdve "aranyműves”, „Goldschmied, „Aurifaber" értelmű (5), és fémből, rendszerint nemesfémből, főleg aranyból és ezüstből ékszereket, dísztárgyakat készítő iparost jelez (6). Ebből a szóból képezték a nyelvújítás során az ötvöz igét, és ez a megjelölés a 19. század első felében kiterjedni látszik mindazokra a mesterekre, akik különböző ötvözetekkel dolgoztak, mindenekelőtt a sárgarézművesekre. Különösen érdekes ez a kérdés az 1840-es években, amikor áttértek a latinról a magyar nyelvű anyakönyvezésre, illetve amikor az egyes városokban, így Győrben is, az addig német nyelvű újságok magyar nyelven jelentek meg. Győrben 1847-ben egy helyi statisztika 5 ezüstművest és 2 ötvöst sorol fel (7). Az ötvösök céhébe (Gold- und Silberarbeiter Innung) valóban öten tartoznak ekkor, de hogy kiket értsünk ötvösök alatt, erről még később lesz szó (8). Budán az 1828-as felmérés feldolgozója a fém- és fémfeldolgozó ipar statisztikai iparág alá sorolja az aranyműveseket, ezüstmüveseket, sárgarézmüveseket stb, ugyanakkor a mérsékelt luxusigényre vezeti vissza egyes aranyat, ezüstöt feldolgozó iparosok, pl. az aranyhímző, az aranyfustműves, az ötvös, az aranyozó hiányát (9). Kiket hiányol itt, hiszen klasszikus értelemben vett ötvösök többen is dolgoztak Budán? Egyes megyék intézkedései is bonyolították a helyzetet. Pest- Pilis- Solt vármegye 1812. évi ár-és bérszabása (10) megkülönböztet ötvösöket, látszólag a hagyományos értelemben, de szerepelteti a "réz gomb tsinálókat (Gürtlerek)" (sic!) és a IV. 28
