Mészáros Júlia, N.: Győri ötvösség 1700-1800 - Győri művészettörténet 2. (Győr, 2001)

Előszó

ELŐSZÓ

A győri ötvösök XVIII. századi működésének legfontosabb forrásai az 1663-tól 1779-ig vezetett céh jegyzőkönyv, az 1667-től a céh megszűnéséig vezetett inasszegődtetési jegyzőkönyv, a Létovics István és Zalai Imre mesterek bejegyzéseivel 1732-től 1743 elejéig hiánytalanul, majd 1747-től 1764-ig töredékesen megmaradt ötvös számadófüzet. a Mária Terézia által megújított céhszabályzat, valamint a győri városi és megyei levéltárak korabeli jegyzőkönyvei, néhány végrendelet, levélmásolat, vagy eredeti fogalmazvány és a helyi plébánia hivatalok anyakönyvi dokumentumai.

E források alapján és korábbi feldolgozásukat figyelembe véve, 1700 és 1800 között 33 győri ötvösmester működéséről tudunk, akik közül hatan az ezt megelőző időszakban kezdték tevékenységüket, négyen - Szalai Ferenc, Anton Johann Kopf és fia. ifj. Anton Kopf, valamint if]. Johann Michael Crinnes - a gy őri céh vidéki mestereként dolgoztak Pápán, illetve Pesten. Rajtuk kívül a városban még három kardműves és egy rézműves mívelt hosszabb időn át aranyat vagy ezüstöt, egyikük - Joseph Ferdinand Liebl - a városi magisztrátus engedélyével ötvösként és kardművesként egyaránt tevékenykedett (1. sz. táblázat).

Az ötvösmesterek közül tizennégyen összesen 59 inast neveltek (lásd: Adattár). Kisebb részük Győrött lett mester, nagyobb részük más városok ötvös céheihez került, általában jó hírét keltve az itteni inasképzésnek.

Korszakunkból a győri ötvösség kezdeteitől a XVII. század végéig fellelteknél nagyobb mennyiségű ötvöstárgyat ismerünk, amelyek közgyűjteményekben, illetve egyházi és magántulajdonban maradtak fenn. Napjainkig tizenegy győri mestertől mintegy 52 munkát sikerült felkutatni (2. sz. táblázat) és további kilencről gondoljuk, hogy' győri alkotás (3. sz. táblázat).

A XVIII. századi győri ötvösség céhszervezetének közepes nagyságából, s ezzel összefüggésben egyszerű belső tagozódásából, a csaknem két évszázadon át alig változtatott céhszabályzatból, valójában azonban a külső környezet, a gazdaság és a társadalom lassú fejlődését követő stagnálásából, majd a század végére erősödő válságából következik, hogy a XVI-XVII. századhoz képest a céh működésében nem találunk jelentős megújulást az 1760-as évekig, sőt a Mária Terézia által 1766-ban hitelesített új céhprivilégium (1. sz. függelék) sem változtatta meg gyökeresen a céhszervezetet, ezt követően azonban már a hanyatlás jegyei erősödtek fel. Míg az 1700-as évek első felében és közepén négy, a hatvanas években már csak három, a hetvenes években pedig mindössze két műhelyben neveltek inast, azaz ennyi műhely maradt fejlődőképes, holott általában azonos időben folyamatosan 4-5-6 mester, vagy mint az 1780-as évek végén, 7 ötvös is működött. Éppen a 80-as években érződik a legnagyobb visszaesés az inasnevelés terén.

5