Molnár Attila et al.: Jöttek - mentek. Langobardok és avarok a Kisalföldön - A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 3. (Győr, 2008)

Horváth Eszter: Régi leletek - új eredmények. Ékkövek és egyéb ásványi anyagok a langobartok ötvöstárgyaiban

Előbbi az egyik legáltalánosabban használt analizáló eszköz, amellyel akár több ezerszeres nagyítás mellett is ideálisan lehet tanulmányozni a leleteket. Az előzetesen vákuumba helyezett minták felületét irányított fény helyett jól fókuszált elektronnyaláb pásztázza végig. Ennek hatására a minta különféle jeleket bocsát ki, amelyek detektálása lehetővé teszi a képalkotást és az elemi összetétel megállapítását. A műszer akár egész tárgyak vizsgálatára is alkalmas, ellentétben a röntgendiffraktométerrel, amely kifejezetten a por állagú kristályos anyagok, tehát jelen esetben csak a kittmasszák anyagszerkezetének azonosítását teszi lehetővé.

Az eljárás alapja, hogy a röntgensugarak kölcsönhatásba lépve a minták kristályszerkezetével olyan változáson mennek keresztül, amely „ujjlenyomatszerűen” specifikus az adott kristályra.

Az említett módszerek alkalmazására több esetben is sor került a megye 6. századi berakásos díszű ötvöstárgyainak archaeometriai vizsgálatánál. A legérdekesebb leletek körébe tartoznak a bezenyei langobard temető 1. sírjában feltárt ibolyáspiros ékkőlapocskák, amelyek befoglalatlanul, hozzájuk tartozó ötvöstárgy hiányában kerültek elő. A többé-kevésbé azonos méretű és formájú köveket jó hozzáférhetőségük miatt ideális feltételek között lehetett vizsgálni. Már a gemmológiai elemzés során egyértelműen látszott, hogy a fényesre csiszolt (gyémántfényű), megmunkált kövek anyaga azonos, az ásvány pedig a gránátcsoportba tartozik. Ennél közelebbi meghatározás azonban a tipikus zárványok hiányában csak a pásztázó elektronmikroszkóp segítségével volt lehetséges — az elemi összetétel így már megbízhatóan az almandin-gránátra utalt. Ez a vasban gazdag alumínium-szilikát metamorf kristályosodással képződött a földkéreg mélyebb rétegeiben. Ötvöstárgyak díszítéseként való felhasználása általános volt az 5-6. századi európai leletanyagban. A Kárpátmedencei langobardok nagy valószínűséggel a távolsági kereskedelem segítségével jutottak ezekhez az értékes kövekhez. A korszakban ismert nyersanyagforrások közül a távol-keleti (indiai illetve Srí Lanka-i) lelőhelyek almandin típusa mutatja a lelettel a legnagyobb hasonlóságot. A pontos származási helyet azonban a fizikai és kémiai tulajdonságok bizonyos területi egyezései miatt még az összetett vizsgálatok ellenére sem lehet egyértelműen beazonosítani.

60