Molnár Attila et al.: Jöttek - mentek. Langobardok és avarok a Kisalföldön - A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 3. (Győr, 2008)

Tomka Péter: Langobardok a Kisalföldön

Dörből az első langobard tárgy (a nagy díszített, kézzel formált, mély tál, ami Elbavidéki hagyományokat mutat) 1949-ben került a győri múzeumba. Bóna István 1957-ben már megkísérelt újabbakat feltárni — talált is langobard sírokat, csak éppen úgy ki voltak rabolva, hogy lelet sem volt bennük. Az 1969-es hitelesítés is alig hozott valamit a konyhára.

Annál gazdagabb volt a régészeti csoportnak nevet adó hegykői temető (Bóna István feltárása 1959-1961), a 81 sír leletei jórészt a Soproni Múzeumot gazdagítják. A két mosonszentjánosi „fejedelmi” (Bóna István szerint főnemesi) sírt Pusztai Rezső találta 1959-ben és 1961-ben. 5—4 méter mélyre ásták őket, egymástól több mint 30 méterre, cölöpszerkezetes halotti házat építettek a sírgödörbe - valószínűsíthetjük, hogy nagy halom is volt felettük eredetileg.

A 2. sírhoz még lócsontváz és zablás szarvas (a Meroving-kori Európa második rejtélyes szarvastemetkezése) tartozott. Leletei szinte állandóan úton vannak az Európa nagyvárosaiban sorra rendezett nemzetközi kiállításokon.

1971-ben ismét a soproni Múzeum gyűjtőterületén, Fertőszentmiklóson sikerült egy Hegykő-típusú temető utolsó 7 sírját megmenteni (Tomka Péter).

Mindebből a győri múzeum alig profitált. Az állandó kiállításon csak a gyirmóti kard markolata meg néhány döri edény látható — egyszerűen nem volt mit kiállítani. A gyűjtőterületen kívülről származik az 1992-ben talált Lébény—Reinhard tagi edény is (az ásató személye miatt tartózkodik még mindig Győrben).

Pedig „a langobard királyok székhelye 546 után feltehetően a Kisalfóldön volt, a Rába—Repce— Marcal-vidéken. Itt kerültek elő a gazdag hercegi (Ves^kény), nemesi (Mosons^entjános) sírok, valamint két (ma már tudjuk, csak egy, a felpéciről ugyanis kiderült, hogy korábbi - T. P.) aranyveretes kard” — írta Bóna István.

18