Molnár Attila et al.: Jöttek - mentek. Langobardok és avarok a Kisalföldön - A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 3. (Győr, 2008)
Tomka Péter: Langobardok a Kisalföldön
Régészeti módszerekkel sikerült elkülöníteni a Fertőtől Ny-ra és D-re az ún. Hegykő-csoportot, a langobardkori nem-langobard népesség kultúráját. Éppen csak arról folyik vita, hogy kik is voltak a Hegykőcsoport kultúrájának hordozói (van aki herulokat, van, aki dunai szvébeket sejt bennük). A legnagyobb kiterjedése idején a Cseh-medencétől Dél- Pannoniáig terjeszkedő langobard uralom központját Audoin (546—560) idejétől kezdve a Kisalföldön keresi a kutatás. A mai Győr-Moson-Sopron megyében kezdődött igaziból a langobardok régészeti kutatása, amikor Sőtér Ágost 1885-86-ban (vasárnaponként...) feltárta a Bezenye—papréti temető első sírjait. Mindjárt szenzációs lelettel: a 8. sír rúnafeliratos fibuláival. A temetőt 80 évvel később, 1964-ben hitelesítette Bóna István és Pusztai Rezső, az 1956-ban Bóna István által elindított, a langobard temetők feltárását célzó nagyszabású program keretében. Közben is kerültek elő leletek, csak nem igen figyelt oda senki, illetve félreismerték. A legfontosabb a veszkényi lelet lenne, ha nem csak két garnitúra lószerszám maradványai jutottak volna három múzeumba belőle (1901, 1904). Még így, töredékeiben is elég ahhoz, hogy nagy halom alá temetett herceg vagy hercegnő sírjának tartsuk, akit - Gömöri János rekonstrukciója szerint — két lóval húzott kocsijával együtt temettek el. A gyirmóti kard (eddig) az egyetíen arany veretes kard a langobardok pannoniai uralmának idejéből. 1911-ben, a Marcal torkolati zsilipjének építése során találták, állítólag „érintetlen, nem ásott” földben, majd 4 m mélységben. 16
