Molnár Attila et al.: Jöttek - mentek. Langobardok és avarok a Kisalföldön - A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 3. (Győr, 2008)
Jozef Zábojník: Szlovákia az Avar Kaganátus korában
Az elhunytak tájolása szempontjából az avar kori temetőket három csoportra oszthatjuk. A legnagyobb számú csoportot azok a temetők alkotják, amelyekben az ENy—DK irányú fektetés dominál ill. amikor az EgyenKtő irányának megfelelően (Ny—K) fektetik a halottakat. A második csoportot, amelynél az ún. ellenkező irányú tájolás jellemző, jóval kevesebb temető képviseli. A harmadik csoportba tartoznak azok a temetők, ahol az elhunytak sírba helyezése eltér az első két csoportban jellemző fektetéstől. Többé-kevésbé kivételesként említhető a Kenyhec/Kechnec (korábbi Hraničná pri Hornáde) területén feltárt temető, ahol teljes mértékben a D—É tájolás volt többségben. A halottakat általában nyújtott helyzetben fektették a sírgödörbe, miközben felső végtagjaik egyenesen, a test mellett feküdtek. Gyakran figyelhetők meg kisebb eltérések, anomáliák, elsősorban a végtagok elhelyezkedésében. A test helyzete csupán kivételes esetben tért el a szokványostól pl. az oldalán, hasán, vagy éppen zsugorított helyzetben feküdt. A sírgödörbe rendszerint egy egyént helyeztek. Azonban szinte valamennyi temetőben került elő ún. kettőssír. Igen ritkán történt meg, hogy több halottat helyeztek a sírgödörbe. Az Avar Kaganátus sajátossága a lovastemetkezés megléte, vagyis az elhunyt és a ló közös sírgödörbe való helyezése. Főként a birodalom északi perifériáját jellemzik azok a temetők, amelyekben lovassírok kerültek elő. Az esetek túlnyomó többségében az állatok teljes vázát helyezték a sírgödörbe, kevesebb azoknak a síroknak a száma, ahol a lovaknak csak ún. részleges eltemetésével találkozunk (amikor a ló koponyáját, vagy végtagjainak disztális végét helyezték a sírba). Szintén lényeges momentuma a leírt temetkezési formának az elhunyt és a ló egymáshoz való helyzete. A halott és a ló tájolása számos temetőnél megegyezett. A tájolás szempontjából elkülönített második sírcsoportnál azonban, vagyis az ellenkező tájolásúaknái, az elhunyt és a ló ellenkező irányban feküdt a sírban. A sírok másodlagos bolygatása alapvetően két csoportba sorolható: 1. korabeli, 2. újkori. Számunkra főként az első csoport a lényeges. A sírok bolygatásának több oka volt. Elsősorban, hogy a halott mellékleteként elhelyezett értékeket megszerezzék, ebben az esetben sírrablásról beszélhetünk. Elkülönülnek azok a sírok, amelyeket valamilyen rituális okból bolygattak meg. Konkrétan akkor feltételezhető ez az eset, ha az elhunyt váza került elő bolygatott helyzetben. A bolygatás oka ezeknél a temetkezéseknél az lehetett, hogy megsemmisítsék az elhunyt egyén esedeges ártó erejét. 142
