Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri ezredévi naptára az 1898-ös évre. Győr, 1897.

nehezül, mert a népnek, mely a nemzet igazi zömét teszi, a nevelése és tanítása a mi hivatásunk. S nekünk, kik a népoktatásügy bármily fokozatán munkálkodunk, az idők intő szavát megértve, mindinkább fokozottabb tevékenységgel kell keresnünk és felhasználnunk mindamaz eszközöket, melyek alkalmasak arra, hogy egyrészt a nyugot-európai erkölcsök és művelődés tultengéséből származott bomlasztó elemeket népünktől távol tartsuk, másrészt nemzetünk jellegét a nyugoti művelődés erős áramlatában is megőrizzük. Nem azt akarom mondani, hogy ne legyen egyöntetű tanitásügyi szervezetünk, hiszen ez lerontása volna az eddigi eredménynek, hanem a tanítási szervezet ne tegye a népiskolát túlnyomóan csak előadások helyévé, mert annak első sorban nevelő-iskolának kell lennie. Azt sem akarom mondani, hogy a külföldtől semmit se vagyunk át, de amit tanítási és nevelési rendszerünkben átveszüak, azt egészen a mi viszonyainknak megfelelően alakítsuk át. Annál kevésbé tartom szükségesnek a német paedagógia merev utánzást, mert hiszen akik eszmékben is uj irányt mutattak a nevelésben, azok nagyobbrésze nem volt német. Nem szólva a legrégibb időkről, csak a népoktatásügynek a 16. század óta történt nagyobb felkarolása óta verulami Bacon és Locke angolok, Comeniás (Komensky) morva, Montaigne és Fenélon francziák, Rousseau és Pestalozzi svajcziak voltak s a németek is csak ezek nevelési elveit vették más-más név alatt munkába. S gyakorlati téren a magyar szellem is elég termékeny, mert hogy csak egy példát említsek, az általánosan elterjedt irva-olvasás rendszerét, melyet mi a németektől vettünk át s mely a német Grasser nevéhez fűződik, már jóval előbb feltalálta épen vármegyénk egyik szülöttje, Simon Antal pankotai apát. Több bizalom tehát a saját erőnkben és tehetségünkben, nemzetünknek alaposabb lélektani ismeretei s ebből folyólag több önállóság nevelésünk és tanításunk rendszerében mindinkább szükségesnek mutatkozik. Nemzetünk sajátlagos helyzeténél fogva, melyről már előbb említést tettem, mindennél jobban szükségünk van nekünk kettőre : erősen vallásos és hazafias szellemű nevelésre. A vallásosság nem csak az értelemnek, hanem még hathatósabban a szívnek műve. Épen igy a hazafias nevelés sem történik meg azzal, ha akár külön rovatként áll is tantervben a hazafiság s egy-két emléknapon iskolai ünnepélyt is tartanak a növendékek. ' Mindezek bár magukban jók és szépek, a hazafiság nem csupán az értelem dolga s nem is külsőség, hanem a lélek mélyében gyökerező érzelem. Azt sem mondhatám T. K., hogy ugyanaz a nevelési mód, mely az emiitett tekintetekben még e század elején eredményes volt, most is egészen sikerre vezet. Könnyebb volt akkor nevelni vallásos embereket, mikor az iskola munkáját az iskolán kivül az egész környezet elősegítette, ma azonban sokkal nehezebb az iskola feladata, mert munkáját hátráltatja az iskolán kivül való élet, melyben megdöbbentő nagyságban uralkodik a hitetlen vagy legalább a közönyösség. Könnyebb sikerrel történt a hazafiúi nevelés is, mikor az önzetlenség, az önfeláldozás lelkesedése honolt a szivekben s minden körben versenyezve nyilvánult hazafiúi tettekben, a honfiúi lelkesedés árja akkor magával ragadta még a közönyöseket is. Sokkal nehezebb azonban e feladat, mikor a számító önzés és érdekhajhászat az iskolán kivül való életből átragad a gyermeki lélekre is. A nevelés uj és hathatósabb eszközeire, erősebb lélektani mozzanatokra van szükségünk, ha a változott idő viszonyok között a czélt elakarjuk érni, a lélektani vizsgálódásnak, a nevelői tanulmányozásoknak tág tere nyilik fel előttünk, mert a nép legalsó rétegéig lenyúló vallás-erkölcsi és hazafiúi nevelésre nagyobb szükségünk van, mint valaha.