Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

legyen, erősen tremulázva nyomta kifelé s épp azon gondolkodott, menynyire el lesz ragadtatva Arabella kisasszony, midőn egyszerre csak megnyilik az áhítattal szemlélt spaléta és hirtelen kidugja fejét rajta egy vigyorgó, borzas szolgáló. . . Az ablakot eltévesztették, a konyha előtt állottak meg. . . . * Azt hiszik önök, hogy itt vége a mesének ? Csalódnak kérem. Nem azért van megírva Vörösmarty „Szózatában," hogy : „Megfogyva bár, de törve nem. . . Itt is a kvartét megcsappant ugyan, mert Laezi, Feri, Bandi elvitorláztak mint egy léghajó, a felüléstől hosszú s a borvirágtól olyan fényes orrokkal, mintha csak ki lettek vón „subic/.kolva. . . De állt, (azaz hogy ment) még Károly barátunk rendületlenül és miután minden áron beakarta venni azt a kis szivet, a kapituláczió reményével nem akart fölhagyni semmikép, másfajta ostromról gondolkodott. A szerelmes ember találékony, a hadi terv csakhamar kész volt. Kitudta, hogy milyen virágokat szeret, gyönyörű csokrot fog küldeni. Ugy is volt. Másnap egy hordár halvány kék selyem -papírral letakart tuba-rózsákat vitt, jó borravaló kilátástól boldogan, Károly pedig a közeli utcza sarkán várta — saját sorsát. A hirnök csakhamar visszatért, keresztbe nyúlt ábrázata messziről vigyorgott, — Tiszteli a nagysága a tekintetes urat, nagyon köszöni s holnap szívesen látja ebédre. . . . — Ho-gya-an ? — Károly barátunk meghökkent. Ily hamar ? Hm. . . . Vájjon nem tévedés forog-e fenn '? — A kisasszonynak adta maga azt a virágot ? — Annak instállom. — Örült neki ? — Asz'ondom. Károly barátunk felhúzta a vállát és a homlokát: ha igy van. annál jobb. .. . Másnap délig folyton azon gondolkodott, hogy milyen nyakkendőt, milyen szabású frakkot vegyen föl. Végre megállapodott, s pont 12.-kor dobogó szívvel megindult. Ez a műtét olyan őrült hévvel fokozódott, hogy mire az imádott ka pújához ért, majdnem hallhatóvá lett. A lépcsőnél az a nevezetes borzas szolgáló fogadta. . . Ez nem valami kedves omen volt, holmi visszaemlékezést illetőleg, de Marcsa biztosítani igyekezett, hogy a kisasszony őnagysága már régen várja, tessék besétálni. Hősünk belépett. Elfogultan ült le a kis visít asztal mellé, melyen a tuba rózsacsokor pompázott, s éppen a fényképeket akarta közelebbi szemügyre venni, midőn megnyílt a szomszéd szoba ajtaja, s belengett Filaméla kisasszony, a már emiitett agglegény testvérnénje, pardon ! buga . . . Tableaux . . . Hogy mikép ízlett az ebéd, nem tudom, csak sejtem, annyit azonban határozottan mondhatok, hogy a vacsora elöl csak a találékonyság legnagyobb művészetével tudott megszabadulni. De még mindig nem csüggedt. Egy kis tévedés nem a világ, van még eszköz tartalékban. Rohant a nagy vendéglőbe, megfogadta a legelső bandát, az éjjel „nacht muzikkot" ád, Fel is álltak szerencsésen, húzta is a czigány gyönyörűen. De egyszerre csak mi történt ! Csikorogva kinyílt a kapu, s bőszülten kirohan egy háló sapkába s pongyolába bujtatott lidércz, s egyenesen neki hősünknek, aki összefont karral s