Szögyi G. Vilmos: Szögyi Győri naptára az 1897-es évre. Győr, 1896.

nyomorult tengődés, kinos egyhangúság, — kivált a kinél még az anyagi gond is hozzájárul. Ha az irók közül néhány is arra használná fel nagy irói tehetségét, hogy a lelket, a szivet vigasztalná ! A csüggedő, a szomorú lelket enyhitené ! — Nagy, örök hálával tartoznánk nekik mindannyian ! Mint a vándor, ki a sötét északában egy kis távoli mécsvilágot iparkodik elérni — ugy iparkodnánk mindanynyian egymást a jóban utolérni — a felhozott példák után . . . Mikor fog ez megvalósulni ? — Én azt hiszem — — egyszer . . . K ... a. Egy pórul járt Don Juan Hol is kezdjem! Hogy is volt ez a tragikomédia? ... A sorsnak bizonyos tekintetben kegyeltje vagyok, amennyiben sokszor tett már részesévé, vagy legalább szemtanujává olyan tablóknak, melyeknek láttára kicsordul a könyü az ember szeméből. Ez a tragödia is a szomszédunkban foly le szórói-szóra tudom, de azért a világért se tessék megijedni, hogy ilyen nevet adtam a históriának, nem hal meg benne senki se, legfeljebb influenzát ha kap. ... * Három család lakik itt a szomszédunkban, egy colosszalis nagy épületben. Az egyik lakrész egy fiatal házaspáré, már t, i. ugy értve, hogy a menyecske 18 tavaszt ért, férj uram hatvanat . . . Épp akkor élték a mézes heteket. A másik részben egy agglegény lakott, negyedvirágzásban ievő hajadon testvér-nénjéve', pardon ! húgával ... És végre a szélső osztályban egy nyugalmazott honvéd-kapitány s ennek gyönyörű kis lánya, a ki azelőtt jött haza az angol kisasszonyoktól s tulajdonképpen ezen a körülményen fordul meg az egész, vagyis jobban mondva ö az oka mindennek. Mikor elvitték a nevelőbe olyan pajkos boszorkány volt, amilyen egy „kapitány kisasszony" csak lehet, kit az apja nevel, jsem éppen Felméri elvei szerint s mire haza hozták, olyan gyönyörű karcsú alak lett, akárcsak egy czédrus. Kis városban minden csekély nagy feltűnést kelt, mert hát a bosszantó unalmas egyformaságból majdnem görcsösen kapaszkodik az ember egy kis újság, egy kis változás után. Hát még midőn egy ilyen szép leány toppant be hirtelen váratlanul s bájainak tüneményszerű varázsával egyszerre csak elhomályosítja az eddig domináló planétákat egészen. Hjajaj ! Ez legalább is egy fél esztendőre elég anyag volt a féltékeny mamának s irigységtől sáppadó kisasszonynak. A bohém világ tönkre volt silányitva. De legkivált Kari barátunk volt közel az elolvadáshoz, ő még pesti, „nagyságos" jogász korából ismerte, ugy persze látásból a kicsikét s bajos volna megszámlálni, hányszor defillirozott el napjában az angol kisasszonyok zárdája előtt, ha egyszer-egyszer annyi forintja lett volna a legújabb szabású, de lapos gutától megütött kabát zsebekben, bizonyos egyének elöl történő elpárolgásban nem fejtett volna ki olykor oly nagy művészetet. Dehát nem is csodálkozom rajta. Régen láttam, vagy tán nem is láttam soha ilyen ritka szép arczot. Óra hosszakig elgyönyörködtem benne az ablakomból, éppen az övével volt vis-avis. Különben én bámulatos élvezettel gyönyörködöm mindig a szép női arczokban, mely körülmény arra a megg) őzödésrc juttatott, hogy nagy festői tehetség veszett el bennem. (Annak idején alig voltam képes a rajz és festésből egy árva kis jelest fogni.) Node majd eltérek a tárgytól. Tehát ott hagytam el, hogy gyönyörű volt a kis boszorkány s szinte kíváncsian vártam a sok galibát, ribilliót, melyet okozni fog.