Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

nister megbizásából nagyobb tanulmányutat tett Bajorországban s ekkor szerzett tapasztalatainak gyümölcse lön „A bajor középiskolák szervezete és eljárása" czimü terjedelmes míív. 1889-ben, irta a közoktatási tanácsreformjáról tanul­mányát. Ugyanezen évben pedig ujolag a közokt. minister megbizásából Szerbia és Bulgária közokt, ügyét tanulmányozta, s erről is beszámolt „Szerbia közép­iskolai" czimü. munkálatával, a mely szerb fordításban is megjelent és „Bulgária közoktatásügye" czimü ismertetésével. Szerbia tanulmányutjában megszerezte a szerb kormány bizalmát, melynek eredménye lett a szerb Szent Száva-rend közép­keresztjével való kitüntetése. Utazásai alkalmával érintkezett Bojorország, Svéd­FKHÉR IPOLY, PANNONHALMI FŐAPÁT. ország, Szerbia, Bulgária és Törökország közokt. ministereivel. Szerepet játszott hazai közoktatásügyünk felsőbb köreiben is, mert széleskörű tapasztalatai főigazgató társai közt kiváló helyet juttattak számára. Nem szükség tüzetesen leírnunk társadalmi tevékenységét, melyet állásából folyólag kifejtett, mindenütt tekintélyt és elismerést szerezve állásának s a benczés névnek. Komoly és finom társa'gása, sokoldalú ismeretei s éles itételei a tár­sadalmi életben is kiváló helyet biztosítottak neki, ug/ hogy magas állású egy­házi és világi férfiak fontos ügyekben nem egyszer fordultak hozzá tanácsért. Bár rendjétől egy idő óta távol élt, soha sem feledkezett meg róla, a meny­nyiben a rendi tanácskozmányokban mindig részt vett s rendtársaiva) az érint­kezést folyton-folyvást fenntartotta, a benső viszonyt velők szorgalmasan ápolta. Azért a lelkesedés a rend tagjaiban nÖttŐn nő iránta, ugy hogy akár össze se jöttek volna szavazásra, oly egyöntetűen nyilatkoztak jelöltsége felöl, mindjárt a herczegprimás bucsuzása alkalmával. Szerzetébe a szigorú kötelességérzet és

Next

/
Thumbnails
Contents