Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.
lekötötték s bevonták ezüst meg aranypapírral az üveg nyakát és oda fektették, ahol azelőtt is feküdtek. Mikor egy szálig ilyen árislomba jutottak, hangzott az ítélet vége: — Addig itt maradtok, azzá változva, amit az üvegből kiittatok, mig emberi kezek ki nem szabadítanak benneteket! S azok ott nyögték és tűrték büntetésük súlyát, meg-megpróbálva a szabadulást, ami azonban nem sikerült. Forrtak, mozogtak feszengtek, majd megpukkadtak. Iszonyú tűzben voltak ama munkától, melyet a kiszabadulás megkísérlésében kifejtettek. A legutóbbi bálon éjfél utántól fogva ebből a fiaskóból szolgált töl a Peissner. Jég közé dugták valamennyit külön-külön, de azért a dühtől é^ő, átvarázsolt ördögöket nem voltak képesek lehűteni. Mikor egy-egy ílaskó kötelékeit megoldották, az ott kuporodó manó nagy robajjal lökte ki a dugót, ugy, hogy az nagyot huppanva, durranva repült a felső padolat felé s azután tajtékzó dühvel omlott, rohant ki az átvarázsolt tüzes ördög az apróbb poharakba, hol hevét fölaprózva, gyöngyözve siratta tehetetlenségét, még ismét hasonló helyre nem jutott, mint a honnét kiindult — a kegyetlen fogyasztók poklába. De ott azután megborulták magukat pokoli módon. Ki ahány manót küldött saját poklába, a szerint érezte a boszut. Kedélyesség, levertség, negédesség — totyaság, mosolygás — komorság, hevesség — bátortalanság, merészség — félékenység, sikk — ügyetlenség vígság — komolyság, öröm — bánat, kaczagás — sirás voltak azon tarka kifejezések, melyekben a manók hatása a tömegben nyilvá :ult. Aki éjfél előtt csupa vig kedély volt, az reggel felé ez italtól levertté lett s csöndesen húzódott meg valamelyik sarokban, aki virgoncz kedvvel szeleskedett azelőtt — az ezen ördögi nedv hatásától tehetetlen, totyává lett; aki a hő szerelemtől majd explodált — azt lehűtötte, akiben holmi szerelmetes érzelmek soha nem is lakoztak — az lelkesülni kezdett egypár bogárszemért, aki szótlan szokott lenni — annak bőséges lett a beszédje, akár az özönviz, akit a talp alá való nóta sohasem lelkesített — az tánczra kerekedett s járta egész a csuronviz izzadásig, a végkimerülésig, a szenvedélyes tánczost leszögezte egy ülőhelyre, az öreg urak a széken tánczoltak. ujjaikkal csettentettek, pattogattak, a legkomolyabb emberek folyton mosolyogtak, ugy hogy szájszéleik folytonosan füleikhez kívánkoztak vizitbe, a vizsla szemek elhomályosultak, bágyadt, megtört fényűek lettek, a félénk bátorrá, a merész gyáva lelt stb. stb. Szóval csodákat müveit ez az ital ! S miért ? Mert a Peissnernek ördöge van. S hogy ne legyen fesztelen a kedv, a muri, mikor valahányszor egyet huppanik a ílaskó dugasza, mindannyiszor a^ ördög megszabadul a lánczárói ? ! A. naohácsi xxx. © s 6«, (Mohács szabraszi.) — Mebcmed Dselal. — l ) Nézd a mezőt, hol a por vérrel van keverve, Százötvenezer had van ottan egyszerre ; Mintha e sik volna az ítélet térsége, J ) E költemény Mehetned Dselal efendi „Kamii Szultán Szu'ejmann" czimü népies elboázélő művének egy részlete. A mii IÍ. Bzaleímao történetét irja le versekben. Megjelent Konstantinápolyban 1890.
