Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1896-os évre. Győr, 1895.

A csehországi fenyvesek közt. (1892. július.) Irta : Szögyi G. Vilmos. Sürü, sötét felhötömegek^ kavarognak ismerősünk feje fölött, villanyterhes valamennyi és szemkápráztató zegzugos villámokat szórnak, melyek majd ágyuszerü dübörgéstől, majd velőtrázó recsegéstől kisérvék. Óriási cseppekben haragosan zuhog a zápor, hatalmasan sivit, bömböl a vad orkán, a vastag tölgyek, bükkök és fenyvek koronái recsegnek, mint tengeri zivatarkor a hajók bordái. Az egész természet fellázadt, Ítéletnapi forradalomban van, épugy, mint a 26 év előtti l86G-iki hadjárat egynémely napján. (Ily ördöngös éjjeli őrjáratban nyert erösebb hülés volt ismerősömnek sokáig fogadatlan kísérője.) Akkoriban a tapasztalatszerzés forró vágya keverte ide, most hanyatló egészségi állapota Ösztönözte, hogy a fenyvesek friss és illatos légáram'atában keressen üdülést. Hogy is volt csak 1866-ban ? Chlum,Nachod,Jiçin, Königgrätz, Zwittau, Blumenau, mily ismerős helynevek ! Péter és Pálkor volt ö másodszor az Elba melletti Königgrützben. E kis ódon városon egy széles, egyenes utcza vezet végig, melynek kellő közepén az ebédjét elköltötte. A város keleti részén, az úgynevezett bástyákon tömérdek ágyúgolyó volt fölhalmozva, s a 30,000 sebesült és halott födte a csatatért. A lovak paikóinak dobogása, az egyenletes puskaropogás, a löldrengető ágyúdörgés s a sokezertorku hurrá túlliczitalta a sebesültek velőtrázó sikoltásait; azonban reggel a köd, később a fölkavart rengeteg por és puskaporos füstgomolyok eltakarták lassan-lassan a tengernyi kint és fájdalmat az emberi szem elől. Szegény Benedek, az északi hadjárat vezére, Königgrützben maradt, a többiek pedig futva futottak, amerre csak tudtak. Az országutak, szántóföldek, mezők tele voltak a menekülök legtarkább tömegétől: ellocscsant vértől pirosra festett fehér köpenyű ulánusok, kipirult arczu és szitkozódó vasasok és huszárok, puskaporos arczu bakák, vadászok, deutschmeiszterek nyargaltak, futottak a leggyorsabb tempóban. Az utakat tarkító tömérdek elejtett fegyver és borjú vezette a diadalittas ellenséget folyvást a lázas menekülők nyomára. Ismerősöm a 16-ik olasz gyalogezredben szolgált, fiatal volt, nem kímélte a lábait, bár cseppet se félt. Csákóját ketté szelte volt egy porosz huszár. Ügyesen parírozott, bár karjai már fáradtak voltak, s igy csak erősebb karcz;lás érte felülről — az orrát és egy vágás jobb keze hüvelykujját. Arczát elborította a vér. Ketté szelt csákó és véres arcz ! Társai mint újkaput bámulták ezt a hasadtfejü velük lépést tartó menekülőt. Fél öt felé csöpörögni kezdett, később csúnya vihar kerekedett, rettenetes földalatti védmüveket sürün nőtte be a fü. Julius 3-án volt a königgrätzi csata, mely reggeli 8 órától délutáni 4 óráig tartott. Veresagin orosz festő csataképei kontárak a borzalmasságokboz képest, melyek e tág vérmezőn lejátszódtak. A lasztstokkos elültöltőt legyőzte a gyors hátultöltő, a tudatlan katonát a tanult, s a 18 éves sötét reakcziót a liberalizmus géniusza, a szabadság szent érzete.