Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1895-ös évre. Győr, 1894.

Ki mondta volna, mikor e hon Ott zokogott a Golgothán, Ki mondta volna, hogy derül még Ily tündöklő nap e hazán?! Hogy lesz idő, midőn e földön Távol kelettől nyugatig A szent örömnek riadása E félvilágra hallatik. Ki mondta volna, hogy hatalmas, Hogy újra nagy lesz a magyar, Mikor hajónkat őrült dühhel Egy szirthez vágta a vihar. S szabadságunknak vitorláját, Mely oly duzzodva vitt elébb, Hitvány rongyokká összetépve, A szennyes hullám szórta szét. Mikor jogunknak árboczfáját Egy villám törte derekon, És annyi kincsünk nyomtalanul Tünék el ott a habokon. Mit vérrel, munkával szereztünk Sok hosszít századéven át, Ott azt a sors csapásai tőlünk Egy éjen át elragadák. Mikor e hon egy koporsó lett A csillagtalan ég alatt, S bün volt a hősök nyngasztóit Fölkeresni, a sírokat : A gyászoló anyák nem kívántak Fiakat szülni újólag, S hogy nem kell már sokáig élni Örömöt abban lelt az agg . . . Az egész nagy sereg nyivákolt, megvolt a rémletes zaj ! Miau ! A szomszédok ijedten hallják, a szörnyű macskazenét. Felbőszülve elkergették a négylábú chorust onnét ! Miau ! E nagy eseményt ez időtől az emberek megjegyezték, Ha valaki rossz fát tesz tűzre, adnak neki macskazenét. Miau ! Hány éves ön nagysám ? Mikor a papával sétálok 18 éves vagyok. Hát mikor a mamájával sétál? Akkor csak \i éves vagyok. Sötét idők! ti elmulatok, Az isteni gondviselés Kimondta végre, hogy elég volt A véremésztő szenvedés. S ki annyi századéven által Fentartá küzdő nemzetünk, Megadta újra, hogy a sorson Ismét diadalt ülhessünk. Győzött hitünk, melyet hün ápolt Lelkében minden hű kebel, Hogy a magyar nép el nem veszhet, Hogy a magyarnak élni kell. Hogy annyi vérnek áldozatja Hiába ínég sem ontatott, Kell, hogy dicsőbb jövendő napja Váltsa föl a borulatot ! Kell, hogy megértse nemzetünknek igaz szavát a fejedelem, Hogy nagy szivének a magyar nép A legdrágább s legjobb legyen. Hogy jog, szabadság újra éljen. S megtérjen a hit s bizalom, S a trón s a nemzet dicsősége, Ragyogjon büszkén, szabadon ! Oh fényes diád Imi nap te ! Melynek emléke egybehív, Oh hogyne áldna százszor téged A lánggal égő honíisziv ? ! Örömünk mint a tengerzúgás, Betöltve földet és eget, Büszkén harsogja: ilyen boldog Csak a szabad magyar lehet ! Kisasszony. A katonák sorsa szörnyű, ha az ember meggondolja. Ily szép és fiatalon egy golyó elsodorhatja. Katonatiszt. Ily csekélységhez hamar hozzá szokik az ember. Hiatal költg. (Arany Jánoshoz.) Kérem nézze át verseimet, és a hol hibát lát, jegyezze meg egy kereszttel. Egy hét múlva újra teszem tiszteletemet. Egy hét múlva, (nagy örömmel) Hisz nem látok verseimben egy keresztet sem. Arany János. Persze, hisz csak nem F karja, hogy a kéziratából temetőt csináljak ? !