Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak Győri Milleniumi naptára az 1895-ös évre. Győr, 1894.

Dicső királya nemzetünknek ! Oh nézd szivünknek örömét, Mely mint a nap sugárzó fényét Egy félvilágra hinti szét ; Oh nézd e népet, melynek szive Csak érted lángol, érted ég, És porba hullva egyet kér csak, Hogy Téged áldjon a nagy Ég ! Te ki Szent István koronáját Fölkent fejedre téteted, Nézd, e nép nem volt sohsem inkább Miként e szent napon tiéd. Nem is lehet a nagy világnak Bármily dicső nagy nemzete, A melyre oly büszke lehetne, Miként a hü magyarra Te ! Egy nagy századnak nagy királya Kit szült az örök Géniusz, Kit nemzetünk igaz hálája Fölemel s megkoszorúz. Melyet a század újra szült volt, De a sors csaknem eltiport, Szabadságunkat te növelted Magasra mint az égibolt. Az Isten ihleté meg lelked, És bölcseséget Ő adott Hogy legdicsőbb királyainkkal Egy névre tarthass majd jogot ; Hogy alkotó légy mint Szent István, Nagy és dicső, mint Nagy Lajos, Uralkodásod örökülő Világra szóló korszakok. Mit fog még hozni a jövendő ? Ki tudhatná, ki mondaná ? ! És mégis mintha Isten tudná, Az életünket teszszük rá : Hogy nagy s dicső lesz a magyar nép, Nagyobb mint bármikor vala, Hazája romján sohasem tog Megtörni élte alkonya ! Szabadságunk virulni fog még Sok hosszú századéven át, Dicső tettekre lelkesitve A honnak minden hű fiát. S e szabadságot te növelted, Kiért imánk az égbe száll, Te tetted nagygyá és dicsővé, Te halhatatlan nagy király ! Erodi Dániel. Magyar királyi udvartartás. — Legfelsőbb kézirat. — Magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán ezennel jóváhagyom, hogy az udvarom körében előforduló mindazon ünnepélyes alkalmakkor, melyek magyar koronám országait, mint közjogi cselekmények érdek'ik, az udvari főbb szolgálatA nefelejts bánata. A tó lankás partján születtem. Sziszegő nád meg káka vontak szirmaim fölé hűvös menyezetet s kéklő társaim között a vizparton oly kedves volt az élet. Körült, m a vizi liliom terjeszté errearra vastag indáit s a mocsári rózsa oly büszkén tekintett reám a sik viz tiszta tükréről. A nyári nap sugara emésztő tüzével nem férkőzhetett hozzám s a vizben megtörött halavány csillogás eljutott illatos kelyhemig. A vizek lakói, az ábrándos békák szeliden suhantak el mellettem, piczinyke lábuk megkimélt a romlástól ; a szeszélyesen keringőző vizipók enyelegve közelgett, de látva biztos helyzetemet, visszavonult