Szögyi G. Vilmos: Hölgyek és urak naptára az 1894-es évre. Győr, 1893.

varázsa ott fog élni minden magyar szivben örökkön örökké ! A »Magyar asztaltársaság* este ünnepelte a szabadság napját egyleti he lyiségeiben. Az uteza ke rész teles ünnepének folytatása és méltó befejezése volt ez. Gziegler városi képviselő, az asztaltársaság elnöke üdvözölte a megjelent polgárokat és felkérte Néniül h Elek ügyvédet az ünnepség megnyitására. A szónok hévvel átérzett melegséggel méltatta a nap fontosságál ; megkapó szép hasonlatai nagy hat'ist kellettek. Utána Szávay Gyula költőnk Utczakeresztelés czimü pompás költeményét szavalta el, melynek végső sorai mély hatást keltettek. Majd Kiss Jenő ügyvéd beszélt a 18-iki eseményekről, politikai állapotokról. Utána Tauber Károlyt kívánta hallani a publikum, a ki párházamba állította a 12 pontot a mai vívmányokkal : lelkes beszédjét, mint a többiekét, leikos éljenzéssel és tapssal jutalmazta a közönség. Még Lendvay is beszélt — s aztán kedélyes vacsora fejezte be az emelkedett hangulatú ünnepélyt. A közönség között Szávay költeményét osztották ki, melyet kegyeletes emlékképpen tették el különösen az újvárosi polgártársak, kik a várossal együtt büszkék a Kossuth Lajos-utczára. Az idei márczius is sok helyen megszólaltatta Szávay máreziusi költeményét, igy ezt olvassuk többek közt a pozsonyi és szegedi színház beküldött szinlapjain. A benczések győri gymnasiumában az ifjúság estélyen Weisz VU. osztályú tanuló szavalta a »Mars idusa «-t. Baross Gábor. (Szávay Gyula gyémánttnlláliól.) Micsoda erő az, mely a kinyúló fellegi szirt derekát ketté töri, elhasitja a hegység anyakeblétől s lezuhanni készteli a mélységes tenger ölébe ? Embererők kegyetlen csákányokkal hiába vagdalták, előbb még szikrák villámlottak vissza granitalkatáról s csorbult fegyverekkel, tehetetlenségek szégyenérzetével húzódtak vissza a hegyostromló napszámosok. És jön egy nap, tavaszi mint a többi, enyhe és szelid, május virág fürödnek mosolyogva hűvös harmata ban. ágak bogán madárka zeng, füv( árnyán madárka fut, nincs szél, vilin nincs égiháború, áll a tengerpartc merengő szemekkel, tavaszi vágyakk a föld. lia, a tengeren apró sajkák dalos liuknik fényes evezője c-úlU köröskörül — és egyszerre a szirt 1zuhan magától ! Lezuhan magától, nagysága, suH töri meg és készteti lezuhanni a me: semmisülés tengerébe. Ami van keblében nemes érez, an van ölében virágzó tenyészet, aratási váró kész kalász, félig nőtt szák erdő, eszmék és remények sarjadó; vetése, — mind, mind lezuhan ve és elvész örökre ! Haragos hullamc csapnak össze rajtok, örvénylő habol kai küzdenek a sajkák, téllé fagy lelkek tavasza s a kétségbeesés ádí tekin'efét viselve, fájdalomba kövest nek az arezok. Az a nagy sziklaszirt, melyre jobl létünk reménysugara volt építve, melynek mozdithatlan erősségéhez di várakozással megterhelt hajóink köt' lét kapcsoltuk, igy zuhant le előttünl nem volt erő, mely megtarthatta voln önsúlya, nagysága húzta lefelé. Távol nemzetek, más ország és világ lakói hallották ezt a zuhanást megilletődve gondolnak a vcszedelet s nagy veszteségünkre. Baross Gábor a koporsóban nyugsz A vasminiszter ime mivé lett : k ke tien agyag. Erős két keze, melylyel rakonczá elemek gyeplőit fogta szorosan, bi vágtatásban hajtván, el az utján fekvő akadályok felett, — munkás keze, melylyel mély alapokat és mag alkotásokat épített sürü egymásutá ban, — tiszta két keze, mely leütöt a hétrét hajlongó kétszínűséget s ei legyintéssel szétszórta azon elev< szemetet, forrón szorító két keze k hülten nyugszik kebelében, összeku csolva, vértelenül. A nagy munka nagyobb nyugalomban. Pihen. Sok átvirrasztott éjjelét most alussza. Dicső halott, aludjál csendesen s