Győri Szemle, 15. évfolyam, 1944.

Pfannl Jenő: Kézirajzi tervek Győr váráról

Végül is a várnak 7 bástyája volt: az északnyugati sarkon a Kastély-bástya, tőle keletre a Duna-bástya, majd az északkeleti sarkon a Montesanto (Vér-bástya), tovább keletre a Közép- vagy lóbástya, a déli sarkon az Üj-bástya, a déli oldalon a Császár-bástya és a délnyugati sarkon a Rábára kiszögellett a Magyar-bástya. Ez utóbbi és a Kastély-bástya közt húzódó, aránylag hosszú kötő gátat (Curtina), főleg a beleeső Bécsikapu jobb oldalozása céljából, még a Sforza-félbástyával törték meg. A várépítészetben általában feltűnő hosszú oldalakat a „piattaforma centrale" kiképzésével szokták megjavítani. Benigno, szakítva az általános gyakorlattal, ezt a kérdést egy félbástya —• „bastardo" — megépítésével oldotta meg. Ez a védőmű egy bástyahomlokból és bástyaszárnyból áll, alakja után „félbástya" (mezzo bustione) néven ismeri a szakirodalom. Nagy ritkán alkalmazták. Győrön kívül ily megoldással csak Bécs és Nancy váránál találkozunk.

3

) Győr minden bástyájának volt füle és torka. Bejáratok a nyugati oldalon a Bécsi-kapun, délen a Fehérvári- vagy Sokorói-kapu, az északi oldalon pedig a Duna- vagy Vízikapu. Az egyes bástyák tűzerejének fokozására még egy ágyúpadot (gorvéd, cavalier) emeltek s ezekre állították fel a legnagyobb és legmesszebb hordó ágyúkat, míg a kisebb lövegeket a kötőgátakra és a külön feladatokra szántakat fedett helyiségekben (casamatákban) helyezték el. Az egész várat széles vizesárok övezte, vizét a Rábától kapta. Az északi oldal a szélesebb Duna miatt nem szorult különösebb védelemre. Győr várának ezt a kiépítését tárgyalásaink folyamán az egyszerűség kedvéért Ferdinándi állapotnak (F.) fogjuk nevezni. Az idők haladtával a tüzérség fejlődött, fokozódott lövegeinek lőtávolsága és tűzhatása. A XVII. században a tüzérség már oly messzire tudott lőni, hogy az ostromágyúk állásaikból a falakon túl magát a várost is tűz alá tudták venni. A várvédőknek tehát arra kellett törekedni, hogy az ostromlókat oly távol való felállásra kényszerítsék, hogy a lövegek lőtávolságát né tudják kihasználni és a várfalakkal együtt magát a várost né tudják lőni. Egyedüli eszköz erre a várfalak elé védőműveket emelni. Ezeknek ágyúi lőtávolságuk teljes kihasználásával az ostromütegek telepítését hátrább kényszerítették. A XVII. században a várépítés hegemóniája az olaszok kezéből lassan az északibb népek kezébe siklott át. Ez időben a francia Vauban és a holland Coehoorn

4

) a várépítés tudományának :;

) L. A. Maggiorotti—F. Bánfi: i. m. 16. lap. *) Menno van Coehoorn, hadimérnök és várépítő, 1641-ben született Leewarden vidékén, Frizlandban, meghalt Wijkeleben (Frizland) 1704. III. 17-én. Már 16 éves korában németalföldi kapitány volt, 1673-ban résztvett Maastricht védelmében és Craven ostromában, hol a róla elnevezett hordozható (Coehorner) először alkalmazzák. (Coehoorn-mozsár két ember által a vívóvárokban hordozható mozsár volt, a mai aknavetők őse.) 1674-beh