Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.
TANULMÁNYOK - Dr. Szabady Béla: Győr sz. kir. város kialakulása
a mai megyeház helyén, ezt nemsokára követi a Dallos Miklós (győri tőzsér fia) püspök-alapította jezsuita kollégium és kéttornyú, nemes szépségű barokk temploma, meg a Rana építésztől átalakított, de még csak fatornyú székesegyház. Bár a barokk a tekintélytisztelet kora, a fokozódó jólét, a polgárság közé került nemesek rendi öntudata mégis ebben a korban indítja meg a küzdelmet a káptalani földesuraságtól való megszabadulás érdekében. A 17. század fegyveres mozgalmai, sérelmektől hangos országgyűlései, az új hit papellenes emiékei táplálták ezt a törekvést, melynek eredményességében bizonyos fokig bízhattak is. Hiszen földesuraik a 16. század közepétől kezdve állandóan panaszkodni kénytelenek a napról-napra ismétlődő sérelmek és jogfosztások ellen, melyek a magyar király által szentesített törvények ellenére sem szűntek meg, mert a vár német parancsnoka utasításait a német császártól és az ő haditanácsától kapta. A felszabadulásra törekvő polgárok természetes szövetségest találtak volna mozgalmuk részére a főkapitányban, mert mióta Győr végvár lett, részben katonai, részben anyagi érdekből szívesen eltávolították volna a mindenkori főkapitányok székhelyéről a káptalant. Ezt a segítséget a 17. század végéig nem vették igénybe a többségben levő, vezető, magyar polgárok. Méltányolták a magyar káptalan erőfeszítését a város magyar jellegének megőrzése érdekében. Bár nem vették le napirendről a város szabadságának kivívását, mégsem fordultak az idegen hatalom erejével földesuraik ellen, sőt inkább a maguk részéről is támogatták abban, hogy a „dombon lakozók" fölé is kiterjeszthesse földesúri joghatóságát — a püspök rovására. A győri püspökök a 16. század első felétől egy századon át az ország kormánykerekét forgatták, mint királyi kancellárok, helytartók, követek. Székhelyüktől csaknem állandóan távol éltek. Földesúri jogaik észrevétlenül átcsúsztak a főkapitány és a káptalan kezére. A püspökvár a főkapitány lakása lett, a szomszédos terület meg beleolvadt a káptalani városba, melynek bírája már ide is kiterjeszthette jogkörét. A hazatelepedő ifjabb Draskovich György püspök (1635—1650) vissza akarta venni elbirtokolt területét, de nem sikerült, mert a káptalan és polgárság együttes küzdelmét a hosszabb ideig tartó békés birtoklás támogatta. A püspökség abban találhatott némi kárpótlást, hogy Sziget és Révfalu újabb népesedésével földesúri joga szélesedett és jövödelme gyarapodott. Különben már Üjvárost sem szabad a néptelen városrészek közé számítanunk, már 1615-ben 92 házban élnek a káptalan jobbágyai. Ezek egy része szerb nemzetiségű, akik Vaicas Száva kapitány vezetésével vándoroltak ide és kötötték meg az egyességet a káptalannal. Csak a mai Nádorváros területére nem mertek még állandó lakók költözni. Ez érthető is a török hódoltság közvetlen szomszédsága miatt. A földeken munkálkodó győriek nem egyszer tapasztalták, hogy sem a törökkel kötött békék, sem a világosvári (Ménfőcsanak fölött)
