Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Szabady Béla: Győr sz. kir. város kialakulása

erősödő északi barbár támadások szükségessé tették katonai megerősítését. A Duna jobb partján húzódó római erődvonalba eső várost, kedvező stratégiai helyzete miatt, Traianus császár katonai őrhellyé építtette ki és kiváló műútak segítségével egészen belekapcsolta a világbirodalom vérkeringésébe. \ A római világbirodalom ugyan a hadseregnek köszönte létét, de nem sekélyesedett el merő militarista célok megvalósításában. A hódító légiók kemény lépéseit nyomon követték a római művelődési élet zászlóvivői is, és az itt maradt népelemek vegyessége feloldódott a bántó erőszak nélkül hódító római öntudatban. A népelemek érthető versengését kiegyenlítő romanizálódás helyhez rögzítette Arrabona lakóit és kultúrigényeinek fokozásával a kezdetleges település körvonalait valóságos városképpel töltötte ki. A mai Káptalandombon, mely akkor valamivel alacsonyabb kiemelkedés volt, megjelent az első erődítmény, és a város területén a régi putrik és sövényházak helyett kőépületek sorakoztak egymás mellé. A tekintélyes római helyőrség jelenléte ugyan erősen kidomborítja Arrabona katonai jellegét, de nem teszi teljesen katonavárossá. Római polgári elemek is jönnek a katonákkal, hogy mint a műveltség és közgazdasági élet úttörői megjelöljék és megalapozzák a város jövendő életirányát. A leletek nagy száma, a három nagy temető maradványai bizonyítják, hogy a 4. században végetérő római uralom jelentékeny és nagy ható körben ismert várossá fejlesztette Arrabonát, melynek néprajzi képe is tarkult és új színekkel gazdagodott. A légiók legénységét a világbirodalom sokfajú alattvalóiból toborozták. Az itáliai latin mellett itt vigyázott a birodalom határára a balkáni görög, a nyugati germán és gall, a Genezáreti tó környékéről való sziriai és a délvidéki illyr légionárius. A katonai alakulatok egymást váltogatták, de nem hagyták el nyomtalanul a várost, melynek kialakításában nekik is részük volt. A tarka népegyveleg ugyan a 3. században már kifelé a rómaiság uniformisában mutatkozott, de az egység takarója alatt a származás adottságai tovább éltek. A markomannok, jutungok, quádok egymástérő támadásai egyre több dolgot adtak a római katonaságnak, és a polgári közigazgatás romanizáló munkáját is mindig jobban nehezítette a germánok következetes beszivárgása. Mikor a népvándorlás nagyobb hulláma gót, vandál és szarmata tömegekkel árasztotta el Pannóniát, a hanyatló birodalom gyengülő katonai ereje már nem tudott ellenállni a ránehezedő nyomásnak. A rómaiak két évtizedig tartó fegyveres küzdelem után, 377-ben kivonták a helyőrséget. A katonaság és a polgári közigazgatás eltávo* zása után is itt maradtak azok, akiket a családi kötelék, ai ingatlan vagy a ragaszkodás erősebben láncolt a megkedvelt helyhez, mely a római uralomnak is köszöni, hogy jelentékeny várossá fejlődve sohasem mellőzhető tényezője lett a Nyugatot és Keletet összekötő vidék szellemi és gazdasági életének. A