Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Nagy Gyula: Egy útitárs emlékei

tartásában, kisebbik öccse pedig a vörös hadseregben volt kénytelen szolgálni. Lakásában meghagyták, de a Dunántúli Hirlap három ablak szélességű egyemeletes kis szerkesztőségi „palotájából" kiparancsolták. Azt a kis házat és a túlsó soron tőle nem messze levő egyházmegyei nyomdát a népbiztosok néptulajdonnak nyilvánították. Öregbetüs hirdetményeket szegeztek falára: Elvtársak! Kíméljétek! Néptulajdon! Ahol 1894 óta egy katolikus lapot szerkesztettek, ahol 1913 óta egymást váltva és egymást segítve Harsányi és én, a két pap és rendesen még két világi hírlapíró (1915 nov. óta Szittnyai Zoltán is) dolgoztunk a keresztény magyar világnézet érvényesüléséért ott, most a három íróasztalhoz vörös elvtársak ültek és ugyanazon nyomdában, ugyanazon külső formában kiadták egyetlen helyi lapjukat, a Győri Vörös Újságot. A szerkesztőjük az a Bihar Jenő lett, aki 1913 előtt tizenegy évig 'a „papi" lapot szerkesztette. Most ő lett a legbődületesebb vörös izgató. Harsányinak nem keveset kellett szenvednie már 1913-ban amiatt, hogy ennek a megtévedt embernek és mecénásainak gyengéire rámutatott és átvette a lapot kezéből. Mast ez a renegát visszaütött. A szerkesztőség egész értékes bútorzatát elsikkasztotta. A lap 1913-tól 1919-ig való bekötött évfolyamait, amelyek Harsányi első egy évi szerkesztői munkáját, majd az én négy és fél évi világháborús érámat, végül a második Harsányi érát tartalmazták elégette. Naplóm sok érdekes dolgot jegyez fel ezekből az időkből. Most csak költőnk és büszkeségünk életútjának megvilágítására terjeszkedem ki. A szerkesztői munkától megfosztva titkos öszszejöveteleken tárgyaltuk a jövő esélyeit és igyekeztünk azt formálni is. Dr. Boros Alán, dr. Hász István, Harsányi Lajos, dr. Waygandt Antal, Lippay Zoltán, dr. Kaszás Jenő, dr. Szily Kálmán, egy sereg szakmunkás, iparos, vasutas, postás volt képviselve az értekezleteken. A Károlyi-forradalom idején dr. Hászszal polgárőrségre is vállalkoztunk. Míg Harsányi inkább csak a bizalmas tanácskozásokat gazdagította gondolataival és míg lehetett a sajtó erejével támogatta propagandákat, mi elmentünk népgyűlésekre is, szót kértünk és bizony volt úgy, (dr. Hász a gimnázium díszterméből, dr. Szabady a ménfői gyűlésből, én Nádorvárosból és Gyirmótról) a kipróbált keresztényszocialista munkások segítségével tudtunk egérútakon (ablakon át) menekülni a népgyűlésből a terem különböző pontján elhelyezkedett terrorfiúk bikacsökjei elől. Volt úgy, hogy a forradalmárok népgyűlésein a közönség már minket, az ellenforradalmárokat, tapsolt, mikor a terroristák elkezdték bömbölésüket és lehetetlenné tették a további beszédet. Harsányi nem kereste ezt a nyilvánosságot, de mégis azok közé a papok közé tartozott, akit ismert ez a széles nyilvánosság is és tisztelt írásaiért. Sokszor csodálkozva kérdeztem egy-egy panaszost: Zsidó, vagy szociáldemokrata létére miért jött éppen