Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Sándor István: Harsányi Lajos fantáziája

sárga Hold" ragyog „kék vitorlás aranyhajó" úszik a tavon, „édes ámbraillat árad szét, mint mikor szél kapormezőket ingat", „az erdő bordóban s aranyban lángol" és „bronzdárdáikkal hallgatnak a nádak". Mintha minden érzékszervünket egyszerre ostromolná egy magasabbrendű valóság felzsufolódó ingereinek nagy bősége. „A Napkirály lovagjai,, — Hajójukon arany-kehelyből Titokzatos borokat isznak. Szemük köve kigyúl ilyenkor, Mint köve sok nagy amethisztnak... Fejükön ég a Nap árnyéka: Tavasz éjjeli ezüst-holdak. Szívük virágos nagy hajóján Nagy bőrdobok hajrát dobolnak. Költőnk szemléletében beteljesedik Goethe tétele: „Minden mulandó csupán hasonlat" — a dolgok különleges tartalmi gazdagságukkal utalni látszanak egy titokzatos másik világra, a természet mintha a természetfölöttinek jelképévé hasonulna át. Számtalan verset idézhetnék, ahol a világ belereszket a nagy Misztériumba, amely létünket körülveszi, ahol a lélektelen természet dermedten hallgatózik át a halál vagy a végtelenség döbbenetes titkaiba. „A nagy hegyek térdelnek és figyelnek", olvasuk; „Az est, a csendnek barna hitvestársa A falakhoz lapul döbbenve"; „A holt zsidó hegyek megdördülnek" és „reszket a szegények gyenge vályog-háza", „A Nap az égen elfakul", „viharszelétől rémüldöz a táj", „a Hold hideg halálkaszája ferdül", „gondsújtottan, nyugtalan fut az eb az éjszakában,, és „a Sátán hangja vijjog a világmindenségben." Az élettelen világ mintegy résztvenni látszik a drámai küzdelemben, amely az ember lelkéért folyik s aggódó balsejtelemmel kíséri az egyéni élet és az emberi történelem útjait — egyesek bűnét és bűnhődését, népek, világok kisiklását és lehullását Olykor a népmesék fantasztikumai (Ballada a hétfejű sárkányról, A félelem balladája), máskor a középkori legendák túlvilága (A Napkirály rokona, A Napkirály lovagjai) mutatják Harsányi költői elvének érvényesülését: Kik csak a földet szeretik, Akik nem hisznek a csodáknak, Azok az én szép álomútamon Sohase járnak. A katolikus költő képzeletvilágának kapujához érkezünk így, aki mint megannyi rakétát röppenti fel szimbólumait, hogy egy-egy elámító pillanatra bevilágítsanak a keresztény metafizika isteni titkainak birodalmába. Dante óta kevés költő fan-