Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

TANULMÁNYOK - Dr. Sándor István: Harsányi Lajos fantáziája

tését tűzi ki célul, amely érzése szerint a dolgokat körülveszi. Kikapott példaként idézzük „Leya utolsó levele Ivánnak" című verséből a Fertő-vidék télbe borulásának megragadó képét, amelyben a költő érzékszerveinek és szívének párbeszéde különösen világos: A Fertő sárga tája most már hallgat, Mint roskadt ház, ha piro9 pitvarából A kékszemű kis gyermekek kihaltak. s Dermedten áll a Fertő roppant nádja. Ijedt felhők szaladnak el fölötte. Varjú sereg borongva száll le rája. A kis kunyhókból kék füst száll magasba, A vén kapukat csendesen becsukták. Elnémultak a kis falusi utcák. Holnap kimennek majd a havas éjbe És fölgyújtják a halászok a nádast S lobog a Hany piros lángokban égve. Aztán sötét és nagy gyász jő utána. És attól fogva nem lesz erre senki, Aki ne lenne mondhatatlan árva. Általában a költészet sajátos varázsának magyarázata hogy a nagyon mély meghatottsággal átélt versihlető valóságtól a költő nem távolodik el — alakít, igazgat rajta tán a művész örök szabadságával, de a versben mindig nyújt annyi leíró, ábrázoló, szemléltető anyagot, a költeményt elindító körülményekből mindig elárul annyit, hogy azoknak sugalmazó hatását az olvasó átélheti. Személyei, tárgyai, tájai láttán az az érzésünk, hogy közvetlen az életből léptek a versbe, nem fiktív, hanem valóságos létezők s így benük magát az életet szemléljük. Ugyanakkor azonban élesen szemünkbe ötlik Harsányi képzeletének misztikus hajlama is. Minden érzékletessége ellenére is a színpompás barokk fantázia egy felfokozott, lényeges tulajdonságaiban túlhangsúlyozott, „önmagánál szebb, dicsőbb természetet" mutogat. A jelzők különös új fényben fürdetik meg, a hasonlatok nem sejtett összefüggésekben mutogatják, a hangulati jegyek ismeretlen mélységeiben tükrözik a világot. Néhány tömény, dús tartalmú kifejezés világosan mutatja a valóság fölé emelő fantázia-művelet lényegét. E versekben „a füstös mécs aranytaréja" reszket, káprázatot a „sok citromsárga ékszer", „retekpiros tollforgó", „lila csuhában jár" a csend, az ősz „nyűtt, zöldinges orvvadász", az égen „mézszín-