Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.

ADATTÁR - Dr. Jenei Ferenc: Győr szab. kir. város jubileumi ünnepségei

Győr szab. kir. város kialakulásáról tartott előadást, melyet Emlékkönyvünk tanulmányai között közlünk. Vitnyédi Németh István rendes tag költészetének újabb terméséből mutatott be néhány költeményt, közöttük Emlékkönyvünk bevezető versét. Valló István dr. társelnök színes, elbeszélő formában Győr első jubileumi ünnepéről emlékezett meg. Érdekes írása az Emlékkönyv tanulmányai között található. A nagygyűlést követően a Kör a Katolikus Körben serlegvacsorára gyűlt egybe, ahol a Kisfaludy-serleggel Mentes Mihály dr. társelnök a következő serlegbeszédet mondotta: Ügyetlen, szőke kis falusi gyermek, Vagy tíz esztendős lehettem talán, Amikor fehér hallgató falunkból A nagy, zajos városba vitt apám. Délibábos képe az új világnak Vonzott magához mohón, kapzsian. Anyám mosolyogva mondta, míg megáldott: „Eredj, tanulj és légy boldog, fiam." (Búcsúzások.) Mélyen tisztelt Uraim! Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel a gyermekkori emlékemmel ünnepeljem ma a jubiláló Győr városát. Együtt ünnepelhetek én is a várossal, mert épen negyven esztendeje, hogy édesapám idehozott engem kis tömzsi parasztgyereket a bencés gimnáziumba s az egyetemen töltött négy esztendőt leszámítva életem ide kötöződött. Nyilvánvaló, hogy nem mondok semmi föltünőt és nagyot, ha azt mondom, hogy megszerettem s otthonomnak tartom Győrt. Ezzel a megemlékezést abba is hagyhatnám s megköszönhetném, hogy az ünneplésből rész jutott nekem is. Csakhogy ez a jubileumi ünneplés messzebbre sodorja és megsokasítja gondolataimat s érzéseimet. Ha összeszedem, öszszefűzöm őket, talán ez ünnepi irodalmi serlegvacsorához sem lesznek méltatlanok. Mit szeretek a jubiláló városon?, teszem föl magamnak a kérdést. Kétségenkívül elsősorban „délibábos képét az új világnak". Lelkemet hazulról hoztam, szívemet is, vágyaimat is, valami nagy-nagy szomjúságot a szép, jó, igaz után, a messzeség, a titokzatosság, a végtelenség után. Minden változás, minden újság ad valamit, tölti szomjas lelkemet. S a város a többet, a szebbet, a ragyogóbbat adta a kis parasztgyereknek... Szerettem az iskolát. Nem akarok nagyképű lenni. Voltam én is olyan huncut diák, hogy a Szedresben szívesebben futballoztam, mint szűköltem némi-nemű órák alatt. S bizony be kell vallanom, a magyar nyelvtan, stilisztika, retorika, poétika megtanulása sem volt élvezet, ha jeles diák voltam is. De az iskola levegője átjárt, a több tudás, a tágabb látókör, a mélyebb gon-