Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.
TANULMÁNYOK - Dr. Tomaj Ferenc: Győr népessége Mária Terézia korában
tanulók az összlakosságnak Debrecenben 7.6, Pesten 6.2, Komáromban 6.0, Sopronban pedig 5.1%-át képezték. Az összes városokban a helybeli tanulóknak az összlakossághoz viszonyított aránya 5.5% volt, tehát nagyobb arányú mint Győrvárosé. Még kedvezőtlenebb az arány, ha a leánytanulóknak a számát hozzuk kapcsolatba a város női lakossága számával. Itt ugyanis azt tapasztaljuk, hogy Győrött 1777-ben a nőtanulók mindössze 1.4%-át alkották a női népességnek. Viszont Debrecenben ez az arány 6.9%, Sopronban 4.5%, Pozsonyban 3.3% volt. 32 ) Az idegen tanulók száma tekintetében a 18. századbeli iskolavárosok, mint pl. Pozsony, Buda, Eger, Nagyszombat, sőt bizonyos tekintetben Sopron is, Győr városát jelentősen megelőzik. Győrött ugyanis mindössze 200 volt 1777-ben az idegen tanulók száma, akiknek 10%-át a leánytanulók képezték. Feltűnő, hogy Győrött sem a helybeli, sem pedig az idegen tanulók között, a kimutatások nemkatolikus vallásut, nem tüntetnek fel. A város egész iskolaügyét az alábbi adatok világítják meg: helybeli tanulók: idegen tanulók: fiú, leány, összesen. fiú, leány, összesen. 1777-ben 329 86 415 179 21 200 1782-ben 252 50 302 284 37 321 Végül az összeírások némileg tájékoztatnak a város szegényügyi állapotáról is. A főösszesítések feltüntetik a szegényintézetekben eltartott szegények, valamint a házról-házra járó koldusok számát is. E szerint 1777-ben a két győri szegényintézetben (Magyar Ispita és Német Ispita) elhelyezettek száma 51 volt, míg 1782-ben a számuk 104-re emelkedett. Ezek közül férfi 1777-ben 30, míg a nők száma 21 volt. 1782-ben a számuk kétszeresre emelkedett, amikoris az intézetekben elhelyezett férfiszegények száma 62, míg a nőké 42 volt. Jelentős a város területén lévő koldusok száma is és az az emelkedés, ahogyan számuk 1777—1782 között növekedett. A város szegényügyi adatait az alábbi táblázat tünteti fel. Intézetben elhelyezett Koldusok szegények férfi, nő, összesen. férfi, nő, összesen. 1777-ben 30 21 51 23 34 57 1782-ben 62 42 104 143 76 219 Az 1777. és az 1782. évi összeírások részletesen feltüntetik még a város területén összeírt árváknak a számát is. Ezek azonban sem a város lakossága foglalkozás szerinti megoszlásánál, sem pedig a népesség összetételénél tekintetbe nem jöhetnek s ezért ezeknek részletezésével, e tanulmány keretében, nem foglalkozunk. M ) i. m. u. o.