Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

TANULMÁNYOK - Lám Frigyes: Győr a magyar regény- és novellairodalomban II.

városba a világháború kitörésekor. Véén Sándort természetesen magamaga után mintázta Szitnyai. Véén Sándor barátságban van Eőrváry Mihály unokahugával és egyidőben szerelmi viszonyt folytat egy Bodolay Ferike nevű színésznővel. Látjuk, hogy megy tönkre az Eőrváry-birtok. De mindez csak mellékes! A fő a háborús állapotoknak, forradalmaknak, vörös terrornak, majd a keresztény kurzusnak és fehér terrornak realisztikus rajza. Szitnyai leírja, nem egy példán, hogy miképen lesz az árvalányhajas hazaffyból bőrkabátos elvtárs, vérengző vörösből liliomos kurzuslovag, keresztény inkvizítor. Ezeknek a pálfordulásoknak rajza igen érdekes. Sok pletykát kapunk az élelmipanamákról, a lakáshivatali titkairól, ami azért pikáns, mert Szitnyai be volt avatva minden rejtélybe, hiszen őt a lakáshivatal élére helyezték a kommunizmus bukása utáni években. Hübnernek nevezi az egyik főpanamistát, aki krónikus politikai szélkakasságban szenved. Annyira élénken emlékezetünkben maradt és van még ma is ez az egész korszak és annyira általános epidémia volt akkor a köpönyegforgatás és a panamázás, hogy nemcsak egy város, hanem Magyarország mindenegyes része azt hihetné, hogy az író benne találta meg a kifigurázott modelleket. De Szitnyai nagyon is ügyelt arra, hogy ismeretes eseteket, ismert személyeket olyan jellemvonásokkal is ruházzon fel, amelyek elmosódottakká teszik az élő élet után mintázott eredetieket és így megnehezítik a felismerést. A regény ügyesen van megírva, de rossz benyomással, keserű utóízzel tesszük le, mert a sivárság érzetét kelti. Minden ember áruló, elárulja ifjúságának eszményeit, eszméit. Mindenki megalkuszik a körülményekkel. Mindenki, csak a főhős nem! Véén Sándor, az újságíró, mindig meggyőződése szerint ír és beszél. Ebben a regényben is igen nagy szerepet játszik az erotika. Sok színt kap az elbeszélés a szerző életéből. Jól ismeri a város és a Káptalandomb világát. A városházi emberek megint majdnem karikatúrák, — kivéve az öreg polgármestert! A népvezérek pompás kabinetalakok: Bura elvtárs, aki kormánybiztos lesz és főispán, és mások. Valamikor kultúrdokumentum lesz ez a regénye Szitnyainak. Aki a kommünt le akarja írni, a történetíró majd Szitnyaihoz nyúl, mint palettához, ahonnan színeket vehet a szürke tények élénkítéséhez. A regénynek nagy a láttató ereje. Ha olvasom, azt képzelem, hogy Győrben járok. Nagy haladást mutat az előző regénnyel szemben; itt nem nyers torzképeket kapunk, hanem idealizált művészi arcképeket. Ezek után Szitnyai egy olyan győri regénnyel tartozik nekünk, amelyben a szeretet és a megértés vezeti a tollát, hiszen újságcikkeiben látszik, hogy már egészen más szemmel nézi azt a várost, ahol aranyifjúkorát töltötte. Szitnyai Zoltánnak sok győri vonatkozású novellája és tárcaelbeszélése van. Az egyikkel, melynek címe „Égi erők", díjat nyert volna a Nyugat novellapályázatán, de az író nem engedte akkor közölni, mert