Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 13. évfolyam, 1942.

TANULMÁNYOK - Lám Frigyes: Győr a magyar regény- és novellairodalomban II.

A regény abban a korban játszik, amikor a Rábca a Püpökvár alatt ömlött a Rábába, amikor még Újváros és Győrsziget között folyt, amikor még nem vezették el. Hisz csak 1908-ban vitték el a Rábca fölötti vashidat gőzhajón, még én is ott voltam és láttam és csudáltam ezt a nagy technikai csudaműveletet. Győrsziget képét bizony nagyon megváltoztatta a Rábcameder betemettetése, és így nem csuda, hogy a regény topgráfiája más, mint a mai napé, a mai Győré. Pontatlanság is akad a leírásban, azaz az írónő nem emlékezik pontosan minden apró részletre. így azt mondja, hogy a Belvárosban lakó fiúnak három hídon kellett keresztülmennie, először a Duna, aztán a Rábca, végül a Rába hídján, hogy Győrszigetbe érjen. (166. lap.) A regényt az írónő a Felajánlásban felajánlja „szülőföldemnek, a Csallóköznek, Győrnek, a három folyó városának, Szent Pannonhalma áldott emlékezetű fiának, Apa Benedek szellemének!" A regény igen jó olvasmány. Minden benne olyan egyszerű, természetes és valószínű, hogy nem is tarthatjuk kigondolt, az íróasztalnál kieszelt eseménysorozatnak, hanem valóságos megtörtént életnek. Ebben az életteljességben nincs romantika, nincsen páthosz, vagy mesterkéltség. Az írónő rohammal veszi be az olvasó lelkét. Amikor a regényt olvastam, akkora volt szuggesztív ereje, hogy az utcákon járva, minden pillanatban azt vártam, mikor bukkan fel előttem a kis Éblen Betti vagy a jó öreg Apáthy Benedek. Az írónőnek hozzám intézett hosszú leveléből is kiviláglik, hogy milyen erős lelki szálakkal kapcsolódik még most is városunkhoz. Azt írja többek között: „Én nagyon szeretem Győrt s mikor mint kislány lángoló arccal és hevülő fantáziával ott mentem végig a Városház-utcán (nem tudom bizonyosan, így hívják-e még, a Kazinczy-utcából egyenesen vezet az út a téren át) — mindig arról ábrándoztam, hogy egyszer, majd ha leszek valaki, ebben az utcában veszek magamnak egy ilyen kis palotát, kiugró erkéllyel, karyatidos kapuval. Ehelyett itt, Rákoshelyen, vettem magamnak egy falusi házat, mert nem lett belőlem az, aki akartam lenni. Vagyis a dicsőség eljött, de a pénz nem. Már senkim sincs abban a városban, de az emlékeim még mindig odahúznak, és gyakran álmodom, hogy átmegyek a téren, a Karmeliták temploma előtt, nagyon forrón süt a nap (úgy mint gyermekkoromban) s én még kisleány vagyok és megyek át a hidakon..." „Már rég nem jártam otthon és őszintén szólva nem is mernék odamenni többé. Attól félek, a város lelke megváltozott azóta s a régi hangulatot nem találnám meg ott. Amire igazán élénken emlékszem, azok az úrnapi körmenetek voltak, amelyek leírhatatlan hatással voltak reám. Emlékezem, hogy mindig letérdeltem a többiekkel, valahányszor a csengő megszólalt. Bár nem értettem, miért? Térdet hajtottam a titok előtt, ami csak sokkal később lett világos előttem. És Apa Benedek képe most is