Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Lovas Elemér: Bronzkori kultúrák Győr környékén

mint saját hazájában kialakult tiszta műveltséget, tehát eredeti alakjában, úgy is, mint nálunk átalakult, a mi kultúránkba felszívódott műveltséget. Különösen ki kell közülük emelnünk ilyen szempontból a kisapostagi, az esztergomvidéki, a magyarádi és az oka-sarródi műveltség kölcsönös hatását. A velünk érintkező másvidéki műveltségek közül most is a kisapostagi gyakorolt a mi műveltségünkre legerősebb hatást. A régi lelőhelyek száma szaporodott. Koroncó mellett Fúdipuszta és Likócs-puszta fontos lelőhely. Távolabb fekvő lelőhelyek Rábapatona és Mosonszentmiklós, kisebbek Győr és Szentkeresztpuszta. Ezek mindegyike még aránylag nagyobb vizek melletti elhelyezkedésével a régi hagyományok folytatói. Nagyobb vizektől távolabb feküsznek azonban Kajár, Győrszemere, Románd, Mezőörs, Ravazd, Pázmándfalu, Ászár és általában Komárom vármegyének Dunántúlra eső fele. Örkény-puszta mellett még Rétalap-puszta és Ölbő-puszta látszanak számottevőbb lelőhelyeknek. Az a körülmény, hogy a lelőhelyek ilyen nagy többsége a nagyobb vizektől távol terül el, arra enged következtetni, hogy a lakosság lassanként nagyobb mértékben adja magát az állattenyésztésre és a földművelésre. A halászattal sem hagynak fel a legtöbb helyen, hiszen a lelőhelyek közt sok akad, amelyik, ha nem fekszik is közlekedésre alkalmas vizek mellett, közelében mégis megtalálható a kisebb csermely, mely különösen tavasszal és ősszel, az áradások idején, foglalkozást nyújthatott a halászattal foglalkozóknak is, és a mellett nádat és sást is termelt a lakások céljaira. A vékonyfalú, finom kidolgozású és szépen díszített edények nagyon sokféle alakban készültek. Valamennyi visszavihető azonban a már korábban kialakult edények típusára, most csak változatok jelzik a fejlődést. Feltűnik, hogy ezek a díszes edények legnagyobb részben kicsinyek. Legalább is nem akkorák, hogy házi használatukra gondolhatnánk. Volt is idő, amikor gyermekjátékszernek tartották őket. Viszont ez ellen a feltevés ellen szól az a körülmény, hogy igen nagy számban ismeretesek ezek az edények, annyira, hogy szokatlannak kellene tartanunk gyerekjátékszereknek ekkora tömegben való fennmaradását. S ha meggondoljuk, hogy ezek az edények minden esetben sirmellékletek voltak, bizonyára megtalálható ebben a körülményben magyarázatuk is. A bronzkor második szakaszában a vidékünkön élő ember már a műveltség olyan fokán áll, hogy másvilági életbe vetett hite mellett sem hiszi, hogy nagy edényben kell a halott mellé tenni az élelmiszereket. Megelégszik avval, hogy régi hitének kifejezésére szimbolikus gondolással a halott ételét tartó edényt a holttest mellé, illetve annak hamvai mellé helyezi, de tudja azt, hogy nem az edény nagysága a fontos ennél a tevékenységnél, hanem a gondolat, az eltemetés és a halott lelkével való kapcsolat fennmaradásának ténye. A szokások még régiek, de az eljárásmód jelképes. Hogy elgondolásunk nem