Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

ADATTÁR - P. Alfonz O. Carm.: A sárfenéki karmelita remeteség

Ezután a fényes és zajos ünnep után kihirdették a klauzurát. A győri püspök zárta be az ajtót, s jámborságot és szent magányt dicsérve. Másnap 1654. július 27-én, megkezdték az atyák a remeteéletet, amelyet csak a háborúk vérzivatara és II. József pusztító keze zavart meg jelentősebben. A területnek, amelyen a remeteség létesült, körülbelül szív alakja volt, amelyet egy patak szelt ketté. A porta a nyugati részen volt. Magába foglalta a portástestvér szobáját, vendégszobákat és a szent Lipót kápolnát. Innen hársfasoros út vezetett a konyhakerten át a zárdába, amely a terep leözepén állt. A quadraturás épület alsó szobáihoz kis kertrészletek tartoztak. A középen volt a templom. A konyha a gyümölcsöskert felé nyílt. Ide tartozott még a méhészet, jégverem és a halastó. A pad. szent Antal, szent Joakim, szent Fülöp, őrangyal és szent István remetelakok kápolnáikkal együtt a környező erdőben voltak. A szent Terézia és a Mennybemenetel remetelakok kissé az erdő széle felé estek. A területhez nem messze egy magaslaton volt a sárfenéki várkastély. Erre felé is nyílt egy kapu a klastrom területéről, ahonnan a császári vadászok bejártak a rend erdejébe. Az imádság és munka, amely e helyet annyira megszentelte, egy ideig zavartalan volt. A karmelita kolostorban ugyanis majdnem minden munkát a rendtagok végeznek. De amikor Szultán elhatározta, hogy Bécset ostrom alá veszi, az atyák is megrezzentek. Ismerték már a török útját, amely vérrel és enyészettel volt elborítva. Sárfenék is veszélyes helyen volt. Az atyák, amikor az ágyúk dörgését hallották, a menekülő lakosság könynyet facsaró menekülését látták, elhatározták, hogy Pozsony felé menekülnek. Azonban a perjel egy atyával és három testvérrel az őrhelyen maradt. A veszély egy időre el is mult. A sárfenéki remeteséget nagyon magas vendégek is fel szokták keresni. Már az alapítása is ehhez fűződik. Azután a császári várkastély és fürdő miatt is sokan jártak ide. 1675-ben a rendházban kért szállást a német lovagrend nagymestere, János-Gáspár herceg. Pongrácz György József váci püspök az egész nagyböjti időt itt töltötte. És mindenben alkalmazkodott a rendi fegyelemhez. Sőt mosogatott a konyhában, lektor volt az ebédlőben, söpörte a folyosót, amikor a sor rákerült. Szeretetből a rend iránt felépítette az Őrangyal remetelakot és kápolnát. Amikor Bécsbe ment, vagy jött, azután mindig ez lett pár napra az otthona. Zichy Ferenc gróf győri püspök is követte barátját a lelkigyakorlatos Őrangyal házban. Annyira szeretett itt tartózkodni, hogy elutazását egykét nappal mindig halogatta. A császári család is gyakran eljárt a sárfenéki kastélyba és remeteségbe. 1683-ban a török hordák újra Bécs felé tartottak, de vesztükre, mert már a kegyelemdöfés, a felszabadító háború közel volt. Bajt azonban tudtak még eleget csinálni. Most is, mint előbb, a félénkebbek futottak, amerre láttak. Páran a priorral otthon maradtak. Miután a szent edényeket, a könyvtár jó részét elrejtették, egy óra múlva a török előőrsök már Sárfenékre (Mannersdorfba) értek. A várkastély és remeteség, aki idejében jött, azokat befogadta, elhelyezte, fölfegyverezte. Azonban utolsó percig a kaput se lehetett nyitva tartani. A perjel kiadta a parancsot a bezárásra és a falak védelmére. Annyi torlasz volt már a kapuban, hogy nem lehetett