Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.
TANULMÁNYOK - Lengyel Alfréd: A bácsai boszorkányper
sem volt képes. Minthogy a jelenlevők gyanúja egyhangúan a röviddel előbb távozott Tóth Ilonára esett, a tanú rögtön elküldte érte nemes Téglás Andrást, a helység egyik esküdtjét, hogy hozza el ide magával. Amikor a bűbájossággal vádolt asszony belépett a korcsma ajtaján, a tanú szidni kezdte e szavakkal: ,,mindgyárt gyógyítsd meg te boszorkány, mert ha meghal a korcsmárosné, téged is megégetnek!" De Tóth Ilona csak szabódott, hogy nem ő cselekedte ezt. Erre a bíró láncot és lakatot hozatott és utoljára figyelmeztette a boszorkányt, hogy láncra vereti, ha azonnal elő nem veszi minden tudományát és nem segít a szenvedő asszonynak. Ettől azután nagyon megijedt és nyomban simogatni kezdte nyálával a beteg Horváthné kezeit, majd a szemeit és megmerevedett nyakát. Nagyon fájhatott a betegnek ez a simogatás, mert közben többször felkiáltott és kérte Tóth Ilonát, hogy szépen bánjék vele. És a körülállók legnagyobb csodálkozására, a megveszett korcsmárosné úgyszólván egyik percről a másikra visszanyerte látását, kezeit ismét mozgatni tudta, sőt lábainak többszöri simogatása után fel is kelt és úgy járt, mintha semmi sem történt volna vele. Csak később mesélte el, hogy a boszorkány nyálkás kenései úgy égették a testét, akárcsak tüzes vassal érintették volna meg minden porcikáját. A második és harmadik tanú, nemes Szántó György, valamint nemes Téglás András, egybehangzóan vallják, hogy ők is ott voltak azon a bizonyos estén a korcsmaházban és saját szemükkel látták, amint Tóth Ilona a nyálával kenegette és gyógyította meg az általa megvesztett Horváth Ádámnét. Sőt azt is állítják, hogy a községbeli idősebb emberek emlékeznek arra, miszerint nemcsak Tóth Ilona, hanem az anyja is boszorkány hírében állott. Téglás András azonkívül előadja, hogy mintegy hat esztendővel ezelőtt testvérhugának valamely darab vászna elveszett s egy bácsai gyermek elárulta, hogy ezt Tóth Ilona lopta el. Huga ezért valóban el is ment Tóthék lakására és követelte az eltulajdonított holmit. Tóth Ilona azonban tagadta, hogy nála volna és megfenyegette húgát e szavakkal: „Várj, várj, ne búsulj, megbánod ezt még Jutka!" A tanú huga ezzel hazament és másnapra olyan hideglelés támadta meg, hogy két hétig sem akart megszűnni. Csak mikor Tóth Ilonát oda hívták és fenyegetésekkel rábírták a leány gyógyítására, mult el az a kóros állapot. Négy esztendeje pedig, amikor huga már Szalay János felesége volt, egy alkalommal kendert kért tőle a boszorkány. Minthogy Jutka huga azonban a csekély kendertermés miatt nem adott neki, máról-holnapra megvesztette és pedig olyan súlyosan, hogy néhány nap múlva bele is halt. A tanú ugyan többször felszólította Tóth Ilonát, hogy gyógyítsa ki húgát a betegségből, de ő hajthatatlan maradt. És mint később egy ízben hallotta saját fülével, a boszorkány így szólt urához:
