Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Lengyel Alfréd: A bácsai boszorkányper

gyalás megnyitása után a vizsgálóbíró feljegyeztette a személyi adatokat, majd megkérdezte a vádlottat, hogy a terhelő adatok alapján beismeri-e bűnösségét, vagyis azt, hogy sorozatosan romlást hozó cselekedetei megütik a közérdekből üldözendő boszorkányság mértékét. Tóth Ilona először semmit sem válaszolt, némának tetette magát, majd hosszas faggatás után sírva jelentette ki, hogy ő teljesen ártatlannak érzi magát és kérte, hogy a törvényszék engedje őt szabadlábra. A bíróság természetesen elutasította ezt a kérelmet s minthogy a vádlottal az ügy érdemére nézve sehogysem boldogult, rátért a tanuk kihallgatására, kiket már előzetesen ugyanerre a napra beidéztetett. A tanuk — szám szerint kilencen — azonban oly részletességgel és gyakran ismétlésekbe bocsátkozva tették meg vallomásaikat, hogy a törvényszék kénytelen volt a kihallgatásokat több napon át folytatni. Ügyannyira, hogy a tanuvallomási jegyzőkönyvet csak jó tizenegy nap múlva, május-24-én zárhatta le a tárgyalást vezető győrmegyei törvényszék. Az alábbiakban az egyes tanuk vallomásának részletes adatait, sokszor naiv elképzeléseit sorolom fel, miután ezekből ismerhetjük meg leginkább, hogy az akkori néphit, valamint a hivatalos bírói vélemény milyen ténykörülményeket minősített veneficiumnak, vagyis boszorkányságnak. Az első tanú nemes Csépi János bíró, aki előadja, hogy hallotta Bácsán, miszerint a Tekintetes Nemes Vármegye tömlöcében jelenleg raboskodó Tóth Ilona, kivel különben már régtől fogva egy helységben lakik, valóságos boszorkány és tudákos asszony. Sőt az elmúlt napokban, körülbelül két héttel előbb, ő maga is tapasztalta, hogy a helység korcsmárosának, Horváth Ádámnak feleségét megvesztette. Azon a napon ugyanis, amikor a korcsmáros egyik gyermeke meghalt, este felé a temetés után Tóth Ilona — akinek egyébként az ura ásta a sírgödröt — elment a korcsmába egy meszel borért. Amint a kimért borért a pénz odaadta a korcsmáros leányának, a gyermek anyja szemébe nézett, hogy elvegye-e tőle az érte járó pénzt, vagy ne^ mert már mindenki félt a faluban ettől a boszorkányos asszonytól. Minthogy azonban a korcsmárosné nem intette le leányát, ez elfogadta a pénzt s úgy bocsátotta el Tóth Ilonát. De alig hagyta el a házat, Horváth Ádámné, kinek előzőleg legkisebb nyavalyája sem volt, húzódozni kezdett s leülve a tűzhelyre, két keze görcsösen a szájához, lábai pedig hátra húzódtak, sőt hirtelen meg is némult. Az ijedtségtől a körülállók nagy sikoltozásba kezdtek, majd sietve a tanúhoz, mint a helység bírájához szaladtak, hogy menjen a Horváthék házához, mert az asszonyt megvesztették. Amint Csépi János bíró a korcsmába lépett, látta, hogy Horváthnét a tűzhelyen ketten is támogatják, hogy el ne essen, mivel a kezei a szájához voltak kulcsolva, a lábai pedig úgyannyira hátra voltak húzódva, hogy sem ülni, sem állni nem tudott; a szemei be voltak hunyva, szólni pedig sehogy io