Jenei Ferenc szerk.: Győri Szemle. 12. évfolyam, 1941.

TANULMÁNYOK - Gálos Rezső: Rájnis József. 1741—1941

jába, a Bárány-szállóba s ott éjfélig mulattak vele. Révai kesernyésségével szemben föltűnt a vendégnek Rájnis nyájassága, Révai Miklós már 1786-ban Rát Mátyással és Szerencsi Nagy Istvánnal, a piarista az evangélikus és a református pappal Győrött egy újságot

akart indítani Közhaszonra való levelezés címmel. Rájnissal bizonyosan megbeszélgette a dolgot, miként a Komáromból gyakran idejövő Pétzeli Józseffel is s nem rajtuk mult, hogy a lap nem indult ei. (Pétzeli azután Komáromból elindította helyettük a Mindenes Gyülyteményt.) Egy házban élt vele Fabchich József, ez a kevéssé méltányolt, keménykötésű magyar pap, aki a nagy görög tragédiaíróknak, Aischylosnak, Euripidesnek és Sophoklesnek minden drámáját bámulatos szorgalommal lefordította, a lírikusok fordítását pedig ki is adta. Rájnishoz bizonyosan őszinte megértéssel volt. A derék embereket egy lelkes hazaszeretet tüze is összemelegítette. II. József kora lejáróban volt. Erős magyarságuk külső jeléül merész dologra szánták el magukat. Elhatározták, hogy magyaros, zsinórral díszített reverendát fognak viselni. Ennek rajzát is elküldték a bécsi lapoknak, hogy minél többen kövessék a győri példát. Püspökük megdorgálta őket, amiért reverendájukat önkényűen megváltoztatták, a hazafias gondolat nem valósulhatott meg maradandóan, de a győri mozgalomnak erős visszhangja támadt országszerte — s hogy a terv csírái tovább éltek városunkban, annak félszázaddal későbbi időből is van emléke: titkos jelentések Czuczor Gergelyt avval vádolták be 1838-ban Bécsbe, hogy bencés-öltöny helyett szívesen mutatkozik zsinóros magyar ruhában. Rájnisban lobogó magyarság égett, aminek életében sok példája akad. Csak még kettőt említek belőle. A német családból származó ifjút, aki egy kőszegi derék városi szenátornak (a belső tanács tagjának) volt a fia, s csak a középiskolában tanult meg tökéletesen magyarul, a jezsuita próbaéveket Bécsben, majd Leobenben töltötte (ahol is Keltz János, a későbbi soproni prépost volt egyetlen magyarul beszélő tanulótársa), 1764-ben azért rendelik Pozsonyba, mert az országgyűlésre egybegyűlt nemesség jó magyar embert akart az ottani „kis-iskola" tanítójául látni. Odahelyeztetése jellemző arra, hogy Jézus Társaságának vezetői őt tartották ilyen hazafias magyar embernek. Hogy Faludi Ferencet is Pozsonyban találta s hogy a század egyik legjobb írója és egyik legnépszerűbb dalköltője nagy hatással volt rá, az szerencsés véletlen körülmény volt. A másik példa írásaiban maradt ránk. Magát a mértékes verselésben való próbálkozását is hazafias gondolat fűtötte, „örülly e kincsnek, írja, amelly egyedül a te nyelvednek tulajdona!" A szomszédjában Fabchich is azt Írogatta jegyzeteibe, hogy a görögmértékű verselésben a magyar minden más nyelvnek, még a latinnak is fölötte áll. De nemcsak ők, hanem valamennyien azt hirdették, hogy nyelvünk szépségei csak a mérté-