Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.

ADATTÁR - Lengyel Alfréd: Győr vármegye és I. Lipót önkényuralma

A pápa követének hosszas közbenjárására végre rászánta magát Lipót, hogy a Bécsbe hivatott magyar urak előtt megígérje az országgyűlés összehívását és a közjogi sérelmek lehető orvoslását. Tette ezt annál is inkább, mert közben a bujdosók új vezérükkel, a késmárki születésű Thököly Imre gróffal az élükön, megindultak a Felvidéken s egészen Eperjesig jutva, elfoglalták az északi bányavárosokat. A vármegyék ugyan nem csatlakoztak a kuruc sereghez, de a bécsi udvar kezdett aggódni, hogy kényuralmának reakciós törekvései éppen akkor fognak kirobbanni, amikor belső és külső ellenséggel kell egyszerre élet-halál harcát megvívnia. 1681-ben ezért valóban összehívták az országgyűlést, melyen mindenekelőtt nádort választottak gróf Eszterházy Pál főkapitány személyében. A továbbiak során azonban, főként a vallási kérdésekben olyan éles ellentétek mutatkoztak, hogy a több hónapig húzódó országgyűlés helyett végül is királyi dekrétum döntött az alkotmány helyreállítási, vallási és egyéb kérdésekben. Győr megyét illetően a királyi leirat két intézkedést tartalmazott. Az első megfosztotta a győri várkatonaság tisztjeit a Rábczahidon való vámszedési jogtól, a másik pedig a győri Kis-Duna szabályozása céljából Mosón és Pozsony vármegyék közmunkáját rendelte ki. A felkelők irányában az udvar nem sok jóindulatot mutatott, csupán a már korábbi amnesztiarendeletét újította meg néhány lényegtelen kiegészítéssel. Lipót királynak ez a közeledési kísérlete ily módon nem hozta meg a várt eredményt. Az ellentétek korántsem simultak el és az alkotmánysérelmek orvoslása is inkább csak papíron volt lerögzítve, de gyakorlatilag tovább folyt a vármegyei nemesség és jobbágyság elnyomása. Nem egy panasz és protestáció maradt vissza az utókorra, melyek élénken visszatükröztetik a sanyargatott vármegyék hangulatát a bécsi udvar túlkapásaival szemben. De csakhamar jött a fordulat. Thököly felbátorodva a török segítség ígéretétől és reménykedve az ország belső meghasonlásában, újból felkelést indított és elfoglalta Kassát, Eperjest, Lőcsét, Tokajt, sőt hosszas ostrom után Fülek ősi várát is. Közben a török is kezdett készülődni, hogy végleg leszámoljon a Habsburg-házzal és megszerezze Thökölyvel karöltve egész Magyarországot. A bécsi udvarnak több sem kellett. Hirtelen magára öltve a kibékülés álarcát, lázas sietséggel hozzálátott a magyar rendek támogatásának megnyeréséhez és az insurrekció megszervezéséhez. A vármegyei nemesség azonban nem tudott egykönnyen felejteni. A mult szenvedései és megalázásai oly mély nyomokat hagytak a magyar lelkekben, hogy a hízelgő és udvarias hangú nádori levelek csak nagyon kevés eredménnyel jártak. így Győr megye is, mely mindenkor hű szószólója volt az igaz magyar ügynek, ezúttal közönyt és érdektelenséget mutatott Bécs felé. Ezt bizonyítja az a 35 levél, melyeknek legnagyobb részét a nádor, gróf Eszterházy Pál, —• ki különben sógora volt Thökölynek — intézte, hol meleg hangon, hol erélyes rosszalással a Tekintetes Nemes Győr vármegye egyeteméhez. A gőgös és hatalmi túltengéseiben határt nem ismerő bécsi udvar, mely azelőtt esztendőkön keresztül csak akkor találta meg