Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.

TANULMÁNYOK - Gálos Rezső: Egy dunántúli költő

A költő: Nékem nyitod kebledet? Kedvellek hát tégedet, Ártatlan szép képedet, Kedvellem jó szívedet. Tindia: Hát mi egymást szeressük, Tsókoljuk, ölelgessük, Kintsünk eggymásba vessük, Egymás kedvét keressük! Tindiával való múlatás Április 4-dikén 1799. melly napon nagy zivatar borítá az eget 's omlott a' hó. Hó szakad! fú vad Boreás kegyetlen Szél! Barátném, zordon időnk miképpen Töltsük? — Oh boldog! ki meleg szobában Édes örömmel Mulatozhat kellemetes mosolygások között kénnyén enyelegve; aztot A' szerentsének gyönyörű nyalábja Bőven elégli. Mások a' kantsót ki ürítve, vígság Közt danolnak, mí pedig, oh Galambom! Víg beszédek közt Szerelemnek édesb Ambrosiáját Eszszük, és nektárpoharát Venusnak Iszszuk! — Ám hóval Juppiter le-essen Földre — mí, szép Tindia nem törődünk Semmit is avval. A' Duna. Lantos dal. Szép hazánk kincses 's jelesebb folyóját Éneklem büszkébb Buda vára' táján, Hol lefoly 's bennünk mulat ő dagályos Szőke vizével. Ö kies honnyunkba Folyóknak attyok, ö Tagus 's Pactolusa a' Magyarnak, Tsillogó hullámi között sodorja Fényes aranyját. Partjait nézvén ha szemünkbe tűnnék A' haszon, mellyet tsuda-módra áraszt, Rajta bámulván, nehezen lehetne Azt kifejeznünk.