Csizmadia Andor szerk.: Győri Szemle. 11. évfolyam, 1940.

TANULMÁNYOK - Gálos Rezső: Egy dunántúli költő

Tindiához. Tindia, gyöngyöm aranyom, Fehérpiros szép alakom, Ki a' tejet, liliomot 'S a' szép ragyogó virágot, India elefánt-tsontját, Mind piros, mind fehér rózsát Felyül múlod, meg haladod, Ékességgel hátra hagyod, Hószín fehér ábrázatod Rózsákkal is ragyogtatod. Gyenge pitziny szép ajakad, Aranyszálú fényes hajad Lebeg téres, szép mellyeden, Valiidon 's díszesb fejeden; Két szemeid, mint tsillagnak Fénye, ragyogón villognak. Szép vagy rózsám, gyöngy virágom, Jó illatú mirtus ágom. Gazdagságom, minden kintsem, Főbb örömem, nefelejtsem, Rózsa artzád, kék szemeid Feketés szemöldökeid Bájúlják, sebhetik szívem, Szép galambom, édes hívem: Talán Venus vagy, Tindia, Kinek Kupidó a' Fija, S így belém lövettél! Vérzem, Bizony vérzik szívem, érzem ... Ha nem Venus szép Tindia, Hidje dicső Pannónia: Venus nem leg-jelessebbik, A szép nem közt e' legszebbik. A' költő A költő: Tindi, dalom meg veted? Látom, amazt szereted, Szívem ezzel sebheted, Veled ezt hogy teheted? Tindia: Szép vagy te, de ő is szép, Szép, eleven, piros kép, Katzér szeme, mikor lép, Ékessége szívet tép. A költő (bosszankodva): Oh ártatlan szerelem! Állj bosszút együtt velem, Ki vala szívem 's felem, lm hitszegőnek lelem. Tindia: Virány rózsa még viritt, Sok szagolja, mert viditt, Balsamot hint, meg ifjitt, Szívet lobbant, fel-inditt. és Tindia. A költő: Vigyázz, rózsa, e szóra, Még nem mult el az óra, Mellyen, jaj, hervadóra Sértneík, vedd gondolóra! Tindia: Hát olly hamar sértetik A szép rózsa? Vesztetik? Fonnyad — nem kedveltetik? El-alszik — meg vettetik? A költő: Ügy van, hát te kertedben Rózsám, ragyogj ékedben, Rám mosolyogj fényedben, Tartlak holtig kedvemben. Tindia: Vígan tölti idejét, Kelleti balsam fejét, Ártatlan szép leplejét, Néked nyitja ki mellyét.