Gálos Rezső szerk.: Győri Szemle 8. évfolyam, 1937.

4-6. szám - Lovas Elemér: A győrvidéki régészeti kutatás és gyűjtés története. II., befejező közlemény

kai. De bizony az érdeklődés nagyon is platonikus maradt. Mikor tettekre került volna a sor, kevés kivétellel, senki sem volt hajlandó áldozatokra. Még jó volt, ha nem támadták a múzeum vezetőségét » tétlensége « miatt. A régészeti romantika azonban vigan burjánzott. Mindenütt alagutakat véltek felfedezni. Vége-hossza nem volt az ilyenirányú jelentéseknek. Az egyik városi csatornázási munkák közben pl. ráakadtunk a város 18. század elején épült csatornahálózatára 1x1, illetve 0,5x0,5 m méretben. Másnap már megjelent a hír az újságban, hogy »alagutat« találtak, mely a bencésektől az orsolya-apácákhoz vezet. Ugyan kit lehetett volna megcáfolni az »alagut« méreteivel, vagy azzal, hogy a csatorna építése idején az Orsolya-zárda még nem volt meg? Másik alkalommal a Széchenyi-tér déli sarkán pincére bukkantunk. A közönség romantikus része rögtön felfedezte a Győrből Pannonhalmára vezető alagutat. Akadtak öreg emberek, akik arról beszéltek és írtak, hogy messze bsnne jártak gyerekkorukban. Azt már nem akarták tudomásul venni, hogy a feltételezett alagút már csak azért sem kerülhet itt szóba, mert fölötte valaha ház állott és az alapfalak tanusága szerint nem is lehetett ez a ház nagyméretű, s hogy a pincelejárat is előkerült. Tudományos szempontból azt jelentette ez a felfedezés, hogy a Széchenyi-tér déli oldalán egykor házak állottak, s a mostani kocsiút házak között vezetett. Ezeknek a házaknak 1619—1620 táján kellett onnan eltünniök. A múzeum anyagának a közönség számára való nyilvánossá tétele, az anyag katalogizálása és tudományos feldolgozása volt az a cél, melyen a vezetőség dolgozott akkor, amikor a gyűjtés és ásatás munkája szük határok közé szorult, ha nem szűnt is meg teljesen. A hely hiánya, helyesebben a meglevő helyiségek zsúfolt volta nem is tette kívánatossá egyelőre az ujabb, tervszerű ásatást. A múzeum vagy kultúrház kérdését a napilapokban mindig többször vetették fel. Csak az volt kár, hogy legtöbbször olyanok, akik nem voltak tájékozottak a Szent Benedek-rend cs Győr sz. kir. város ezirányú terveiről. Az arra illetékesek érezték a kérdés fontosságát, de egyedül ők látták a nehézségeket is. Az anyag leltárba vétele, egy szakkatalógus Összeállítása sok időt és pénzt igényel, nem is számítva, hogy mennyi nehézséggel kell eközben megküzdenie a vidéki régésznek, akinek minden korhoz konyítania kellene, de a valóságban nem ért alaposan semmihez sem. A szakkönyvtárak hiánya és a régészet óriási területe egy ember számára ma már leküzdhetetlen akadályokat jelent. Igaz ugyan, hogy az ilyen minden korhoz valamicskét konyító régészben van meg az arra való készség, hogy mindenre kiterjed a figyelme. Ha valamihez alaposan értenénk, nagyon sok érték mellett érdeklődés nélkül haladnánk el, ezzel pedig sok régiség menne veszendőbe. Érezve azonban