Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Kőrös Endre: Kétezer éves Horatius

Mert Jupiter, ha felgerjed haragja, Bűnös közé ártatlant is beoszt, S a büntetés, járjon bár sánta lábon, Előbb-utóbb eléri a gonoszt. Jóslat. Ércnél maradandóbb, királyi gúláknál Magasabb emléket állíték magamnak, Melyre északi szél, meiyre falánk zápor Tehetetlen dühvel hiába rohannak. \ ! Nem ronthatja azt meg időknek folyása, Számlálhalatlan évsor bízvást elszárnyalhat, Mert én nem lialok meg, jobbik részem felett Pusztító enyészet nem vesz diadalmat. Fennmarad a hírem, s újul az idővel, Dicsőségem megnő, mikor nem leszek már, Mig hallgatag szűzzel oldalán a főpap Capiloliumnak szentélyébe feljár. Emlegetni fognak, hol vad Aufidus zúg Idegen vidékek tudni fognak rólam. Kinek ajakáról szép Itáliában Először csendült fel lágy lesbosi szólam. 1 Vedd, ó Melmopene, te ki megihlettél, Vedd a büszkeséget méltó hála gyanánt, S nekem, ki köz-sorsból ily magasra vittem, Fürtimre kegyesen tűzd fel a borostyánt. Fordította: Kőrös Endre.