Valló István szerk.: Győri Szemle 7. évfolyam, 1936.

Kőrös Endre: Kétezer éves Horatius

Kétezeréves Horatius. Az élet öröme. Thaliarchushoz. Nézd csak, Soracte bércormát a hó Hogy elborítja, s mint fehérlik ott! A tél a fákra súlyos zúzmarát És a folyókra jégpáncélt rakott. De el ne csüggedj fagy, hideg miatt! Csak szórd a tűzre bőven azt a fát És kétfülű kancsónkból töltögesd Szabin hegyek tüznedvü italát! A többi gond az istenekre jut ( Hisz tengerek szelén is győznek ők, Csak int szemök, s többé nem ingának Sem büszke cserfák, sem sudár fenyők. Mit ad a sors, ne kérdjed azt sosem, S amit hozott, örökre feljegyezd! Szeresd a lányt, örülj, s ne késlekedj, Ha ifjú nép vidám körtáncba kezd. Ma még virulsz, ma még nincs ősz hajad, Mi búval háborítsa napodat, S a megbeszélt órán a Mars-mezőn Halk suttogásra vár az alkonyat. Ha kedvesed pajzánul elbuvik, Majd ráakadsz egy-egy kacaj nyomán S rabolhatsz tőle édes zálogol, Sebaj, ha ellenkeznék is talán. Arany középút. Élted hajója bizton úgy mehet, Ha nem jársz mindig mély vizek felett, De vésztől félve partokhoz se húzz, A szikla éle könnyen összezúz. Ki az arany középúton halad, Az nem lakik rozzant tető alatt, Nem is választ magának józanul, Irigylést keltő kastélyt otthonul.